Gyász: elhunyt a Szenegállal vb-negyeddöntőig jutó kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.15. 09:59
null
Bruno Metsu halálát gyomorrák okozta
Hosszú betegség után, 59 esztendős korában elhunyt Bruno Metsu, a szenegáli labdarúgó-válogatott korábbi francia szövetségi kapitánya, a Lille és a Valenciennes egykori vezetőedzője.

 

A szakember – akinek a halálát gyomorrák okozta – legnagyobb sikerét edzőként a szenegáli válogatottal érte el, amellyel a 2002-es világbajnokság nyitó mérkőzésén 1–0-ra legyőzte Franciaországot, majd a negyeddöntőig meg sem állt együttesével, míg ugyanebben az évben az Afrikai Nemzetek Kupáján a fináléig menetelt a szenegáliakkal.

Metsu ezt követően éveken át a Közel-Keleten, több klubcsapatnál dolgozott, valamint irányította Katar és az Egyesült Arab Emirségek válogatottját is.

Utoljára az al-Vaszlnál vállalt munkát, ahonnan 2012 októberében éppen a betegsége miatt távozott.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
15 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
22 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43