Világfutball: C. Ronaldo volt az év legeredményesebbje

2013.12.25. 08:32
Cristiano Ronaldo volt a legeredményesebb labdarúgó Európában 2013-ban – a Real Madrid portugál csillaga 69 találattal végzett az élen a kontinens legkiválóbb gólszerzőinek listáján a spanyol Marca év végi összegzésén.

A lap szerint a portugál válogatott és a Real Madrid kiválósága nagy fölénnyel nyert, bár ehhez az is kellett, hogy a korábbi esztendők rendre leggólképesebb futballistája, a Barcelonát erősítő argentin Lionel Messi heteket, ez által pedig temérdek mérkőzést kihagyjon sérülések miatt.

Cristiano Ronaldo előző éves rekordja 63 gól volt, ezt 2012-ben produkálta. A mostani 69 találata négy forrásból jött össze: 38-at ért el a spanyol bajnoki meccseken, 15-öt a Bajnokok Ligájában, hatot a spanyol Király Kupában és tízet a portugál válogatott színeiben.

Mögötte a második leggólerősebbnek – 47 találattal – a Paris SG svéd támadója, Zlatan Ibrahimovic bizonyult, míg Messinek (45 gól) ezúttal be kellett érnie a harmadik hellyel.

Annyit hozzátennénk, hogy bár a Marca év végi összegzésként adta ki a listáját, Angliában még lesz két forduló 2013-ban, így Luis Suárez feljöhet még a dobogóra.

A MARCA TÍZES LISTÁJA

1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 69 gól
2. Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain) 47
3. Lionel Messi (FC Barcelona) 45
4. Luis Suárez (FC Liverpool) 42
5. Edinson Cavani (Napoli, júliustól PSG) 41
6. Robert Lewandowski (Borussia Dortmund) 39
7. Diego Costa (Atlético Madrid) 36
8. Jackson Martínez (FC Porto) 33
9. Robin van Persie (Manchester United) 31
10. Kun Agüero (Manchester City) 30

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
23 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28