Toronto: a kanadaiak a Romából és a Tottenhamből igazoltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.10. 10:13
null
Michael Bradley másfél évig volt a Roma játékosa<br />
A Roma labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy 10 millió dollárért eladta amerikai válogatott középpályását, Michael Bradleyt az MLS-ben szereplő Toronto FC-nek. A kanadai klub megszerezte Jermain Defoe-t is a Tottenhamből.

 

Bradley 2006 elején hagyta el a MetroStars együttesét (a New York Red Bulls elődjét), az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) azóta nem szerepelt. Európában a Heerenveen, a Mönchengladbach, az Aston Villa, a Chievo és legutóbb a Roma labdarúgója volt, de a „farkasoknál" kevés játéklehetőséget kapott, ezért váltani szeretett volna. A klub nem állt a 26 éves, 82-szeres amerikai válogatott középpályás útjába.

„Sajnáljuk Bradley távozását, de el akart menni, és nem tarthatunk itt egy olyan játékost, aki nem szeretne nálunk maradni – nyilatkozta Rudi Garcia, a Roma vezetőedzője. – Nem örülök neki, ugyanakkor megértem, hogy több játéklehetőségre vágyott, nem könnyű helyet szerezni a középpályássorunkban. Sok szerencsét kívánunk neki az új kalandhoz."

Jermain Defoe ezentúl Észak-Amerikában ölelheti keblére a világot (Fotók: Reuters)
Jermain Defoe ezentúl Észak-Amerikában ölelheti keblére a világot (Fotók: Reuters)

A Toronto egy másik, Európában is jegyzett játékost is megszerzett a 31 éves Jermain Defoe személyében. A Tottenham pénteken adta hírül, hogy angol válogatott csatára február 28-án csatlakozik a kanadai klubhoz.

Defoe nagy izgalommal várja a tengerentúli kalandot, elmondása szerint szerződése 35 éves koráig köti majd a Toronto FC-hez. Az 55-szörös angol válogatott csatár 2004-ben igazolt a West Ham Unitedből a Tottenhambe, és azóta egy rövid portsmouthi kitérőt leszámítva a Hotspurt erősítette.

Legfrissebb hírek

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
38 perce

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
2 órája

MLS: Sallóiék kikaptak, Gazdagék ikszeltek idegenben

Légiósok
Tegnap, 8:30

MLS: Pintér Dániel nem játszott, Messi duplázott, nyolcgólos mérkőzésen nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.05.14. 08:14

MLS: Messi több mint kétszer annyit keres, mint a fizetési rangsor másodikja

Légiósok
2026.05.13. 12:25

Sallói gólpasszt adott Messiék ellen, Suárez helyére állt be Pintér Dániel

Légiósok
2026.05.10. 09:20

Gazdagéknak a 2–0, Messiéknek a 3–0 is kevés volt a pontszerzéshez

Légiósok
2026.05.03. 08:35

Sallói Dániel gólja döntetlent ért a Torontónak az MLS-ben – videó

Légiósok
2026.05.02. 22:03
Ezek is érdekelhetik