Labdarúgás: helyi üzletember lett a DAC új tulajdonosa

MTI MTIMTI MTI
2014.03.05. 11:25
Tulajdonost váltott a dunaszerdahelyi labdarúgóklub. A szlovák első vonalban szereplő FK DAC 1904 többségi tulajdonosa szerdától Világi Oszkár helyi üzletember, a Mol szlovákiai leányvállalatának, a Slovnaft csoportnak a vezérigazgatója lett – számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán.

Szlovákiában a DAC az egyetlen olyan futballcsapat, amely regionális kötődései és szurkolói csapatának összetétele alapján „magyar" klubnak számít és emellett az élvonalban játszik. A nagy múltú együttes évek óta gondokkal küzd, a bajnokságban jelenleg az utolsó helyen áll.

A szerdán érvénybe lépő tranzakció után az egyesület részvényeinek 80 százaléka került a Bokada r.t. és azon keresztül a dunaszerdahelyi vállalkozó tulajdonába. A klub részvényeinek tíz százaléka továbbra is Dunaszerdahely városáé, további tíz százalék pedig a csapat korábbi többségi részvényesének, a Hasajar Mohszeni iráni vállalkozó és Antal Barnabás ellenőrizte FC Senec részvénytársaságnak a tulajdonában maradt – közölte a pozsonyi lap. Az adásvétel azzal vált hivatalossá, hogy a városi képviselő-testület a keddi ülésén lemondott az elővásárlási jogáról, s így érvénybe lépett a dunaszerdahelyi vállalkozó és a részvénycsomagot eddig tulajdonló iráni Hasajar Mohszeni közötti megállapodás a részvények eladásáról.

Az új tulajdonos a vételárat nem kívánta pontosítani, annyit azonban elárult, hogy az összeg alacsonyabb, mint amennyit korábbi, 2011-es ajánlatában tett, amikor a részvényekért másfél millió eurót kínált. A Plus jeden den szlovák bulvárlap információi szerint az új tulajdonos 600 ezer eurót fizetett a klubért.

Az új tulajdonos közlése szerint tervei között a csapat stabilizálása és erős utánpótlás-nevelés mellett az is szerepel, hogy orvosolja a klub stadionjának helyzetéből adódó gondokat. A létesítmény nagyon rossz állapotban van és sürgős felújítást igényel. Az új tulajdonos a stadionnal kapcsolatban annak szakaszokban történő felújítását tervezi, elképzelése szerint az új aréna 12-15 ezer fős befogadóképességű lenne.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
23 órája

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12