Románia: mégsem húzzák ki a kispadot Piturca alól

MTI MTIMTI MTI
2014.03.06. 11:59
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) élén történt változás ellenére Victor Piturca vezetésével vág neki a válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatnak.

Amint a Gazeta Sporturilor napilap csütörtökön közölte az internetes oldalán, az FRF új elnöke szerda este a gól nélküli döntetlennel végződő Románia–Argentína felkészülési mérkőzés után gratulált a szakvezetőnek, akit a támogatásáról biztosított.

„Együtt vágunk bele a 2016-os Eb selejtezőjébe" – idézte Razvan Burleanu szövetségi elnököt a Gazeta Sporturilor. A sportlap meglepetésként tálalja a fejleményt, ugyanis a sportvezető az elnöki tisztségért folytatott kampányában arról beszélt, hogy szívesen bízná Laurentiu Reghecampfra, a Steaua Bucuresti vezetőedzőjére a válogatott irányítását.

A korábbi nyilatkozataival szembesített FRF-elnök kijelentette, a kampányban csupán azt mondta, hogy Reghecampfot alkalmasnak találná a nemzeti csapat felkészítésére.

Románia Magyarországgal azonos selejtezőcsoportból készül kijutni a 2016-os franciaországi kontinensviadalra.

A 29 éves Razvan Burleanu politológus doktort, a romániai és az európai minifutball-szövetség elnökét azt követően választották szerdán az FRF első emberévé, hogy a verseny legesélyesebbnek tekintett jelöltjét, Gheorghe Popescut egy nappal korábban adócsalásért három év és egy hónapos börtönbüntetésre ítélték.

Razvan Burleanu Mircea Sandut váltja a tisztségben, aki 24 éven át vezette a román szövetséget. A rendszeren kívülről érkezett szövetségi elnök teljes szakítást hirdetett a múlttal, és kijelentette: alapjaiban kívánja megváltoztatni a román labdarúgás „szervezeti kultúráját".

Legfrissebb hírek

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
2026.10.13. 16:04

Gyökeres „Bane” Bukarestben is betalált, pofozógép lett a B-ligában Romániából

Minden más foci
2026.10.05. 23:09

Öt svéd játékos is kidőlt a sorból megfázás miatt

Minden más foci
2026.10.01. 13:38

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10