UEFA: forradalmi ötlet, jöhet a Nemzetek Ligája

2014.03.26. 12:11
null
Michel Platini az Európa-bajnokság megreformálása után új torna ötletével állt elő (Fotó: Reuters)
Az ötlet minden bizonnyal megkapja a tagállamok támogatását az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) e héten Kazahsztánban zajló kongresszusán, így 2018-ban útjára indulhat az európai válogatottak új rendszerű vetélkedése, a világbajnokság és az Európa-bajnokság mellé tervezett Nemzetek Ligája – értesült a brit Telegraph.

A Nemzetek Ligájának lebonyolítási rendje egyelőre nem teljesen kidolgozott, az azonban biztosnak látszik, hogy az európai válogatottak erősorrendjének megfelelően több (három vagy négy) osztályban rendezik meg ligarendszerben, feljutókkal és kiesőkkel – írja a brit lap. A végrehajtó bizottság által támogatott ötletről csütörtökön szavaznak a kongresszusi küldöttek.

A 2018–2019-es szezontól útjára indítani tervezett sorozattal az UEFA célja az, hogy tétmérkőzésekkel váltsa fel a felkészülési mérkőzéseket, a vb-k és Eb-k közötti „üres nyarakra” rangos nemzetközi válogatott tornát hozzon létre, ezáltal emelje a válogatottak szereplésének presztízsét.

A nemzetközi versenynaptárat minden bizonnyal alaposan átalakító, Michel Platini UEFA-elnök által szűk körben első ízben tavaly vázolt sorozat elit osztályában 16 csapat vetélkedne négy csoportban, oda-vissza vágós körmérkőzés formájában, és a négy csoportgyőztes jutna be a semleges helyszínen (jelen állás szerint első ízben 2019-ben) megrendezendő négyes döntőbe (amely emlékeztetne az Európa-bajnokság 1976-ig érvényben lévő final four rendszerére).

Az alsóbb osztályok győztesei számára a feljebb lépésen kívül az Európa-bajnoki döntőben való részvételre feljogosító szabadkártyák jelentik majd az extra motivációt, de a tervek között szerepel a vb-kvótáért való versengés is – ehhez azonban a FIFA beleegyezésére is szükség lesz.

A szabadkártyákkal a pótselejtezőkön elérhető vb- és Eb-kvótákat váltanák ki – értelemszerűen a pótselejtező megszűnése máris helyet szabadítana fel a zsúfolt versenynaptárban.

Greg Dyke, az újításoktól általában húzódozó angol Futballszövetség (FA) elnöke lelkesen fogadta az ötletet, mondván, a Nemzetek Ligájában az angol válogatottnak lehetősége nyílna rendszeresen olyan nívós ellenfelekkel játszani, mint Spanyolország, Németország és Olaszország.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24