Argentína: az elnök temetésére hazautazik nyaralásáról Messi

MTI MTIMTI MTI
2014.07.31. 12:19
Lionel Messi, a brazíliai világbajnokságon ezüstérmes argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya megszakítja a nyaralását, és hazautazik a futballszövetség (AFA) elnökének, a szerdán elhunyt Julio Grondonának a temetésére.

A 82 éves sportvezető szívproblémákkal került kórházba, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Temetése pénteken lesz Buenos Airesben. A szövetséget ideiglenesen Luis Segura alelnök irányítja, míg az AFA tisztújító kongresszusát jövőre tartják.

„Őt nem lehet pótolni, egy barátot veszítettem el” – nyilatkozta Segura, akinek első feladata az lesz, hogy új szövetségi kapitányt találjon Alejandro Sabella helyére. Az 59 esztendős szakvezető éppen szerdán, egy sajtótájékoztatón jelentette volna be hivatalosan a távozását, ám az eseményt Grondona halála miatt elhalasztották.

Grondona 35 éve vezette az AFA-t, és 1988 óta volt tagja a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának, mindemellett a szervezet alelnökeként is ténykedett.

Az AFA a honlapján azt közölte, hogy Ferenc pápa imát mond majd Grondonáért és családjáért.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
7 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28