MLS: Henry nem hosszabbít New Yorkban, de még folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 09:33
Amerikai sajtóinformációk szerint Thierry Henry nem hosszabbít a New York Red Bulls labdarúgócsapatával.

A Sports Illustrated megfogalmazása szerint nulla százalék esély van arra, hogy a 2010 óta a tengerentúlon játszó világbajnok támadó marad a csapatnál, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy a 37 éves játékos feltétlenül a visszavonulás gondolatával foglalkozna.

A Red Bull vállalatcsoport az elmúlt években tapasztalt profitcsökkenés következtében az SI szerint jelentősen csökkentette a New Yorkba szánt befektetési összegét, és a labdarúgásban inkább Európára koncentrálja a pénzét. Ugyan Marc de Grandpre, a New York-i franchise egyik gazdasági vezetője tagadta, hogy eladó lenne a klub, egy forrás szerint 300 millió dolláros ajánlat esetén a Red Bull 48 órán belül megválna a csapattól és a stadiontól is, azaz könnyen elképzelhető, hogy hamarosan a Red Bulls nélkül marad az MLS.

Nem mellékes, hogy az amerikai liga így sem marad New York-i klub nélkül, hiszen a 2015-ös szezontól kezdve a Manchester City és a New York Yankees baseballcsapatának közös tulajdonában lévő New York City FC is tagja lesz a bajnokságnak, többek között David Villával és Frank Lamparddal a soraiban.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
17 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Thierry Henry is Szoboszlait csodálja: „Nem kell hozzáérned a labdához, hogy tied legyen a gólpassz”

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:10

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15
Ezek is érdekelhetik