Bulgária: Penev repült, de az új kapitány is bolgár lesz

MTI MTIMTI MTI
2014.11.20. 17:54
A korábbi lapértesüléseknek megfelelően a bolgár szövetség menesztette Ljuboszlav Penevet, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.

A döntést Boriszlav Mihajlov elnök jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyen az Európa-bajnoki selejtező első négy fordulójában mutatott gyenge játékkal indokolta a lépést. A
sportvezető hozzátette, hogy az eddigi szerepléssel majdnem minden esélyét elveszítette a csapat az Eb-szereplésre.
sportvezető hozzátette, hogy az eddigi szerepléssel majdnem minden esélyét elveszítette a csapat az Eb-szereplésre.

Penev 2011 óta irányította a bolgár együttest, s bár tavaly még szerződést hosszabbítottak vele, a kvalifikációs sorozat szeptemberi rajtját követően folyamatosan kritikák kereszttüzében volt.

Októberben, miután a horvátoktól és a norvégoktól is kikapott együttese, a közvélemény ellene fordult, ám a bolgár szövetség végrehajtó bizottsága akkor még bizalmat szavazott neki. Sorsát a
múlt vasárnapi, Málta elleni hazai döntetlen pecsételte meg.

A folytatásról Boriszlav Mihajlov annyit mondott, hogy reményei szerint az év végéig kiválasztják az új kapitányt, aki biztosan nem külföldi lesz.

A bolgárok csoportjukban négy forduló után négy ponttal a negyedik helyen állnak, hat ponttal elmaradva a horvát és az olasz együttestől és öttel a norvégoktól.

Legfrissebb hírek

Újabb sportvezetőt lőttek agyon Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.10.24. 14:45

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Győzelemmel debütált a szlovák válogatott Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.06.01. 20:16

Giro: Sevilla végigszökte Bulgáriát, az UAE pedig máris elszállni látszik

Kerékpár
2026.05.11. 17:48

Véget ért a Ludogorec egyeduralma Bulgáriában, huszonhetedszer bajnok a Levszki Szófia

Minden más foci
2026.05.02. 21:33

Gyász: elhunyt a 94-es labdarúgó-vb bolgár sikercsapatának kapusa

Minden más foci
2026.03.31. 12:09