Törökország: betelt a pohár - bírság a szakállas focistáknak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 11:11
null
A Genclerbirligi elnöke szerint Volkan Demirel az elrettentő példa (Fotó: Action Images, archív)
Érdekes tervvel állt elő Ilhan Cavcav, a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genclerbirligi elnöke: pénzbírsággal sújtaná a szakállat növesztő játékosokat.

 

A kétszeres bajnokcsapat első embere kilencezer eurós (nagyjából 2.7 millió forintos) büntetést szabna ki az arcszőrzetükhöz ragaszkodó futballistákra. Más kérdés, hogy ő maga is egy elegáns bajusz büszke „tulajdonosa”.

„A fiatalok felnéznek a sportolókra, akiknek példát kellene mutatniuk. Nem Korán-iskolákba járnak, hogy szakállat növesszenek. Én nyolcvanévesen mindennap borotválkozom” – mérgelődött Cavcav, aki rossz példaként Volkan Demirelt, a Fenerbahce kapusát, valamint Slaven Bilicet, a Besiktas vezetőedzőjét említette.

A Genclerbirligi elnöke azzal a javaslattal fordult a Török Labdarúgó-szövetséget (TFF) irányító Yildirim Demirörenhez, hogy vezessenek be egy rendeletet az országban, amely tiltja a szakállt növesztő futballisták pályára lépését. A TFF első embere azonban elutasította a beadványt, mondván, hogy az ellentmond az UEFA előírásainak – Cavcavnak ezért elege van az európai szövetségből.

A 80 éves klubelnök habitusáról sokat elárul, hogy a legutóbbi másfél évben öt vezetőedzőt alkalmazott, jelenleg Irfan Buz irányítja az első osztály 9. helyén állomásozó együttest.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37
Ezek is érdekelhetik