Görögország: robbantás, bíróverés? Lemondott az elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 15:48
Lemondott a posztjáról Jorgosz Szarrisz, a Görög Labdarúgó-szövetség (EPO) elnöke.

A NovaSport nevű rádióadónak nyilatkozva azzal indokolta a döntését, hogy megítélése szerint az állam beleavatkozott a szervezet belügyeibe, az amatőrfutballt viszont kevéssé támogatta.

A görög kormány azt szeretné, ha a következő választásnál változások történnének az EPO-nál: többek között az is kívánság, hogy ne a regionális tagszövetségek, hanem az összes egyesület szavazatai határozzanak.

A görög sajtó szerint ugyanakkor más okok vezethettek Szarrisz távozásához. December elején az athéni ügyészség vádat emelt 16 futballfunkcionárius ellen, akik a gyanú szerint bűnszövetkezetet alkotva mérkőzéseket manipuláltak és nagy nyereményeket vettek fel fogadásokból.

A hírek szerint a vádlottak közül néhánynak köze lehet egy bíró megveréséhez és egy másik üzletének felrobbantásához is.

Az érintettek nevét eddig hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, azt azonban tudni lehet, hogy négyen közülük az EPO alkalmazottai, kettő élvonalbeli klub elnöke, három pedig játékvezető.

Legfrissebb hírek

Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.25. 18:19

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Varga Barnabás közel kétórás késéssel megérkezett Görögországba – fotó, videó

Labdarúgó NB I
2026.01.04. 22:11

Az Olympiakosz nyerte meg a 18 év után felélesztett görög Szuperkupát

Minden más foci
2026.01.03. 19:17

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Görög dráma: elmaradt az apa–fia ütközet a kispadon, szinte egyszerre menesztették mindkét szakembert

Minden más foci
2025.10.08. 14:17

Görög élvonalbeli csapat szerződtette Kerkez Milos testvérét

Légiósok
2025.01.28. 20:44
Ezek is érdekelhetik