Afrika-kupa: Yaya-rakéta csoda helyett, döntőben az elefántok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 21:50
null
Yaya Touré (jobbra) hálót szaggatott, döntőben Elefántcsontpart (Fotó: Reuters)
Az Afrika-kupa első elődöntőjében Elefántcsontpart egy végig élvezetes, izgalmas találkozón 3–1-re legyőzte Yaya Touré, Gervinho, valamint Wilfried Kanon találatával a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

A negyeddöntőben az elefántok Algériát múlták felül 3–1-re, míg a Kongói DK 0–2-ről felállva a torna eddigi legizgalmasabb meccsén Kongót fektette két vállra, így 1998 után újra a legjobb négy között találta magát.

Izgalmas találkozóra számítottak a Bata Stadionba kilátogatók, és meg is kapták, amit akartak! Több helyzete volt a kezdés után Elefántcsontpartnak, amely egy bődületes bombával a 20. percben előnybe is került. Bony passza után Yaya Touré eresztett el egy kőkemény löketet a tizenhatos előteréből, a labda pedig engedelmeskedett a Manchester City középpályásának, és szinte lyukat ütött a hálón (0–1).

A KDK nem adta magát könnyen, kevesebb mint öt perccel később már Dieumerci Mbokani hátrált a tizenegyespontnál, miután Bailly „lepacsizott" a labdával. A Dinamo Kijevet erősítő csatár laposan a bal alsóba helyezte a labdát, ezzel egyenlőre módosítva az állást (1–1).

Igen ám, de jött Gervinho! Az AS Roma villámléptű támadója egy védelmi hibát kihasználva maradt üresen a tizenhatoson belül, és tekerte el a kongói kaput védő Kidiaba mellett (1–2), a gólpasszt most is a már manchesteri Bony jegyezte.

A fordulás után sem lassítottak a narancs mezesek, egy szöglet után Aurier fejesét ütötte ki reflexmozdulattal Kidaba, az ismétléssel azonban már ő sem tudott mit kezdeni, a Hollandiában légióskodó Wilfried Kanon bólintott a kapuba (1–3), beállítva a végeredményt.

A csoda tehát elmaradt, a jóval esélyesebbnek tartott Elefántcsontpart jutott a fináléba, amelyben a csütörtöki Ghána–Egyenlítői-Guinea találkozó győztesével találkoznak majd az „elefántok".

AFRIKA-KUPA
ELŐDÖNTŐ

Kongói DK–Elefántcsontpart 1–3 (Mbokani 24. – 11-esből, ill. Yaya Touré 20., Gervinho 41., Kanon 68.)

Legfrissebb hírek

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 23:24

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00

Afrika futball-lelke – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.01.07. 23:30

Elefántcsontpart könnyedén jutott negyeddöntőbe az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.06. 22:06

Algéria a 119. percben szerzett góllal győzött az Afrika-kupa nyolcaddöntőjében

Minden más foci
2026.01.06. 19:48
Ezek is érdekelhetik