Francia Kupa: a Monaco kiejtésével elődöntős a PSG

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.04. 23:02
A labdarúgó Francia Kupa negyeddöntőjében a Paris Saint-Germain hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Monacót.

Érdekesség, hogy az összecsapás előtt a két együttes legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésén egyaránt döntetlen született.

A házigazda alaposan bekezdett, és már a 2. percben megszerezte a vezetést: egy szöglet után David Luiz addig fejelgette a labdát, míg az ki nem kötött a vendégek hálójában.

A második félidő elején Cavani duplázta meg a PSG előnyét, ez pedig 2010 decembere óta az első alkalom, hogy a párizsiak egynél többször vették be a Monaco kapuját.

Újabb gól már nem esett, így a PSG jutott be az elődöntőbe.

FRANCIAORSZÁG, FRANCIA KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

PSG–Monaco 2–0 (David Luiz 2., Cavani 51.)
KEDDI EREDMÉNY
Boulogne (III.)–Saint-Étienne 1–1 – 11-esekkel 3–4

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
Brest (II.)–Auxerre (II.) 19.00
Concarneau (IV.)–Guingamp 21.00

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Megszerezte első pontjait az Auxerre, a Lorient kétgólos előnyt adott el

Francia labdarúgás
2026.09.12. 22:57

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07