Japán: a PSG korábbi edzője lesz a szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
2015.03.05. 13:49
A Japán Labdarúgó-szövetség (JPA) megállapodott Vahid Halilhodziccsal, akit hamarosan hivatalosan is kineveznek a válogatott szövetségi kapitányának.

Sinoda Maszahiro, a JPA főtitkára csütörtökön jelentette be, hogy a bosnyák szakember elégedett volt a szövetség által kínált feltételekkel.

A JPA technikai bizottsága csütörtökön döntött arról, hogy Halilhodzic legyen a kapitány, kinevezése azonban csak március 12-én válhat hivatalossá, miután a végrehajtó bizottság is elfogadja személyét.

A 62 éves Halilhodzic többek között a francia Rennes-nél, a Lille-nél és a Paris Saint-Germainnél is dolgozott, és sikeresen irányította az elefántcsontparti és az algériai válogatottat.

Utóbbival a tavalyi világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, s ott csak hosszabbításban kapott ki a későbbi győztes német együttestől.

A japán válogatott éléről az idei Ázsia-kupa után menesztették a mexikói Javier Aguirrét, akinek utódját a japánok még márciusban meg akarták találni, hogy már az új szakember irányítsa az együttest március végén, a Tunézia és Üzbegisztán elleni felkészülési mérkőzéseken.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik