FIFA: „Nem lesznek szponzorok, ha Blatter marad!”

MTI MTIMTI MTI
2015.04.06. 16:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára pályázó Ali bin al-Husszein úgy véli, hogy az elmúlt időszakban távozott nagy szponzorokat nem fogja tudni pótolni a szövetség, ha Joseph Blatter marad az első ember.

A FIFA egyik alelnöki pozícióját betöltő jordániai sportvezető hétfőn kiadott kiáltványában fogalmazta meg véleményét arról, hogy a nemzetközi szövetség nagy támogatói közül miért döntött úgy több is az elmúlt hónapokban, hogy nem hosszabbítja meg szerződését. Szerinte a FIFA-val és annak vezetőjével szemben felvetődő korrupciós vádak okozták ezeket a lépéseket a szponzorok részéről, s ez a trend folytatódni fog, ha nem lesznek változások a szövetség élén.

„A szponzorok a lábukkal szavaznak – írta Ali bin al-Husszein herceg. – Amennyiben nem születik valami drasztikus lépés annak érdekében, hogy a FIFA vezetésének hírnevét helyreállítsuk, felkészülhetünk rá, hogy a bevételeink csökkenni fognak, ezáltal a nemzeti szövetségeknek is kevesebb jut majd.”

A FIFA még januárban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a távozó támogatók pótlása érdekében, ám eddig még nem jelentett be új szerződéseket a szövetség.

Az ötödik ciklusáért induló Blatter ellenfele az elnökválasztáson Ali bin al-Husszein mellett Luis Figo korábbi aranylabdás portugál válogatott futballista, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke lesz.

Az elnökválasztásra május 29-én Zürichben kerül sor.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29