U20-as vb: „A játékosok a világ tetejére is eljuthatnak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.20. 18:26
Mint arról beszámoltunk, Szerbia nyerte meg az Új-Zélandon rendezett U20-as világbajnokságot, miután a döntőben hosszabbítás után 2–1-re megverte Brazíliát. Az európai csapat szövetségi edzője, Veljko Paunovics szerint játékosai előtt fényes jövő áll.

„A játékosok a világ tetejére is eljuthatnak, a következő tíz évben a legfontosabb mérkőzéseken léphetnek pályára. Elérkezett az ideje, hogy ennek a generációnak a tagjai felnőjenek, és búcsút mondjanak a korosztályos futballnak. A legjobb úton járnak” – mondta Paunovics.Paunovics.

„A lényeg, hogy hogyan értük el ezt a hatalmas eredményt. A meccseinken nem uraltuk a játékot rendszeresen, de úgy védekeztünk, mintha Szerbia sorsa lenne a tét” – tette hozzá a szakember.

A szerbek az első csoportmeccsüket 1–0-ra elveszítették Uruguayjal szemben, ám utána Mali és Mexikó ellen is 2–0-s győzelmet arattak, így első helyen jutottak tovább. A legjobb tizenhat között hosszabbítás után 2–1-re nyertek a magyar válogatott ellen, míg a negyeddöntőben tizenegyespárbajban múlták felül az Egyesült Államokat (0–0-t követően). A döntőbe jutásért rendezett meccsen 2–1-re verték meg Malit hosszabbításban, a fináléban pedig szintén hosszabbításban győzték le a brazilokat 2–1-re.

A torna történetében először fordult elő, hogy egy csapat úgy nyerte meg az aranyérmet, hogy mind a négy meccsét ráadásban (hosszabbításban és/vagy 11-esekkel) hozta az egyenes kieséses szakaszban!

„A srácok példát állítottak a többi sportág képviselője elé, hogyan kell büszkén viselni a címeres mezt” – mondta Szavo Milosevics, a 2000-es Európa-bajnokság társgólkirálya, aki több mint százszor szerepelt a jugoszláv és a szerb válogatottban.

LABDARÚGÁS, U20-AS VB, ÚJ-ZÉLAND
DÖNTŐ
BRAZÍLIA–SZERBIA 1–2 (0–0, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Auckland. V:
al-Mirdaszi (szaúdi)
BRAZÍLIA: Jean – Joao Pedro, Marlon, Lucao, Jorge – Danilo, Jajá (Malcolm, 74.) – Gabriel Jesus (Alef, 90+1.), Boschilia (Andreas Pereira, 65.), Marcos Guilherme – Jean Carlos. Szövetségi edző: Rogério Micale
SZERBIA: Rajkovics – Gajics, Veljkovics, Babics, Antonov – Zdjelar, Makszimovics – Zsivkovics, Szavics (Jovanovics, 82.), Mandics (Gacsinovics, 76.) – Saponjics (Ilics, 95.). Szövetségi edző: Veljko Paunovics
G: A. Pereira (73.), ill. Mandics (70.), Makszimovics (118.)

A 3. HELYÉRT
SZENEGÁL–MALI 1–3 (0–0)
G:
Wadji (64.), ill. A. Traoré (74., 83.), Samassekou (91.)

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik