Videó: Rivaldo és a fia ugyanazon a bajnokin lőtt gólt

MTI MTIMTI MTI
2015.07.15. 09:57
A 43 éves Rivaldo és fia, Rivaldinho is gólt szerzett a Mogi Mirim színeiben a Macaé elleni brazil másodosztályú bajnokin. Rivaldo – aki a Mogi Mirim klubelnöke is egyben – büntetőből talált be a 17. percben, míg a 20 esztendős Rivaldo Júnior az első félidőben duplázott a 3–1-re megnyert keddi találkozón.

„Nagyon boldog vagyok, hogy gólt szereztem, és hogy a fiam duplázni tudott” – nyilatkozta büszkén Rivaldo a mérkőzés után.

Az 1999-ben aranylabdás játékos a múlt hónapban jelentette be, hogy a kiesés elkerüléséért küzdő csapaton leginkább úgy tud segíteni, ha „néhány mérkőzésen” beszáll a játékba. Egy év és három
hónap kihagyás után múlt kedden lépett újra pályára az addig nyeretlen együttesben, amely 2–1-re győzni tudott a Náutico ellen.

Rivaldo a brazil válogatottal 2002-ben vb-t nyert, Európában többek között az FC Barcelonában és az AC Milanban is megfordult, utóbbival 2003-ban győzött a Bajnokok Ligájában. Visszavonulását tavaly márciusban jelentette be.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58