FIFA: a szponzorok felszólítása ellenére sem távozik Blatter

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 16:00
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legjelentősebb szponzorai Joseph Blatter elnök azonnali lemondását szorgalmazzák, ő azonban februárig mindenképpen a posztján maradna.

Több hónapos hallgatást törtek meg a FIFA támogatói, ugyanis a szervezetet érintő, május végén kirobbant korrupciós botrány óta nem kommunikálták álláspontjukat a nyilvánosság előtt. Pénteken a Coca-Cola, a McDonald’s, a Budweiser és a Visa adott ki közös közleményt, amelyben azonnali távozásra szólítják fel a svájci sportdiplomatát, hétfőn pedig a Hyundai jelezte, a reformok folytatását várja.

Az üdítőital-gyártó vállalat vezetői úgy vélik, a hiteles és tartós reformfolyamat csak akkor vehető komolyan, ha Blatter távozik posztjáról. Hozzátették, minden nap, amit elnökként tölt, tovább rombolja a FIFA hírnevét. Álláspontjuk szerint ez a folyamat csak olyan személy irányításával állítható meg, aki nem érintett a korrupciós botrányban.

„Az elmúlt hetek eseményei tovább rontották a FIFA hírnevét és csökkentették a közbizalmat a jelenlegi vezetéssel szemben. A világ labdarúgásának érdeke Blatter azonnali lemondása, ami a reformfolyamat hitelessége miatt is szükséges” – olvasható a McDonald’s közleményében.

A Gazprom, az Adidas és a Hyundai nem csatlakozott a közös közleményhez, de a sportszergyártó is nyilvánosságra hozta az álláspontját, ez azonban személyi kérdésekre nem tért ki:

„Többször is hangsúlyoztuk a közelmúltban, hogy alapvető változásokra van szükség a FIFA-nál, ezért a jelenleg zajló reformfolyamatokat kell folytatni átláthatóan és gyorsan.”

A dél-koreai autógyártó vállalat hétfőn adott ki egy rövid nyilatkozatot, ebben szintén a gyors és átlátható reformok folytatását sürgette. Érdekesség, hogy a Hyundai elnökének, Csung Mong Kunak az öccse, Csung Mong Jun korábban a FIFA alelnöke volt, most pedig Blatter egyik utódjelöltje.

A 79 éves Blatter ügyvédjén keresztül reagált a négy világcég közleményére, ebben leszögezi, „szilárd meggyőződése, hogy azonnali távozása nem szolgálná a FIFA érdekeit, mert továbbra is képes elősegíteni a reformfolyamatot, ezért februárig nem fog távozni”.

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt
összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető február 26-án esedékes megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket, noha szeptember vége óta a svájci hatóságok korrupció gyanújával nyomoznak ellene.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik