FIFA: nem halasztották el a február végi elnökválasztást

MTI MTIMTI MTI
2015.10.20. 14:25
A korábbi terveknek megfelelően február 26-án tartják az elnökválasztást a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségben (FIFA). A FIFA végrehajtó bizottsága keddi rendkívüli ülésén döntött arról, hogy annak ellenére sem változtatja meg a voksolást időpontját, hogy a jelenlegi elnök Joseph Blatterrel, valamint több magas beosztású vezetővel, többek között az alelnök és UEFA-elnök Michel Platinivel szemben vizsgálat folyik pénzügyi szabálytalanságok, korrupció gyanúja miatt.




Blattert és Platinit október 8-án függesztette fel tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel 90 napra eltiltva egyben őket a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.
Platini korábban jelezte, hogy harcba szállna a FIFA-elnöki posztért, ugyanakkor a keddi döntéssel bizonytalanná vált a helyzete, ugyanis a hivatalos jelentkezés határideje így marad jövő hétfő.
Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért.


Blattert és Platinit október 8-án függesztette fel tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel 90 napra eltiltva egyben őket a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.
Platini korábban jelezte, hogy harcba szállna a FIFA-elnöki posztért, ugyanakkor a keddi döntéssel bizonytalanná vált a helyzete, ugyanis a hivatalos jelentkezés határideje így marad jövő hétfő.
Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért.

Mellette Platini, valamint az ázsiai szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Salman sejk, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility és a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, valamint a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega fontolgatja az indulást.

A 79 éves Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén és a tervek szerint februárban távozik – szeptember 25-én hallgatta ki a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában.

A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja meg.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43