Futsal Eb: újra a spanyolok a trónon, gála a döntőben

2016.02.13. 22:42
null
Pola duplázott az Eb-döntőben (Fotó: AFP)
Spanyolország visszahódította az Európa-bajnoki trónt: az ibériaiak futsalválogatottja már-már könnyedén nyerte meg az Oroszország elleni döntőt Belgrádban, így hetedik alkalommal ért fel a kontinens csúcsára.

 

Pedig a meccs nem úgy indult, hogy bármelyik fél is fölényesen nyer. Az első percek magas fordulatszámú, de óvatos játékot hoztak, amelyben mindkét fél gondosan ügyelt a másik kulcsembereire.

Spanyol részről Miguelín egy látványos mozdulattal már az elején megszerezhette volna a vezetést, ám ollózó mozdulata után a labda a felső lécen csattant. Ugyanakkor az oroszoknak is megvoltak a lehetőségeik, elsősorban az aktívan kezdő Robinho révén, aki azonban a mérkőzés előrehaladtával elszürkült.

A 9. percben Ortiz berúgását követően az üresen maradt Alex kíméletlenül bombázott a léc alá, és ezzel elbizonytalanodtak az oroszok. A spanyolok „szagot fogtak”, egy eladott labda után Pola a kapus Gustavo lába között vette be a kaput, majd másfél percen belül még két gól jött, előbb Mario Rivillos, majd újra Pola révén. Az oroszok Romulo hosszú sarkos lövésével szépítettek, de ez csak arra volt jó, hogy látványosabbá tegyék a finálét. 1–4

Szergej Szkorovics piros mezes csapata természetesen már a második félidő közepén megpróbálkozott a kapus levitelével, ám akadozott a játéka, Miguelín révén pedig kétszer is büntettek a spanyolok: a 30 éves játékos egyszer egy villámgyors labdalopást követően, egyszer pedig félpályán túli íveléssel vette be a kaput.

Az oroszok szépen buktak el, Robinho is gólt szerzett, a meccs utolsó érdemleges momentuma pedig Milovanov sarkazós gólja volt. Spanyolország 7–3-ra nyert, ezzel visszavette Olaszországtól a trónt, míg az oroszok sorozatban a harmadik Eb-döntőjüket veszítették el.

FUTSAL EB, BELGRÁD
DÖNTŐ
Oroszország–Spanyolország 3–7 (Romulo 20., Robinho 32., Milovanov 40., ill. Alex 9., Pola 16., 17., Mario Rivillos 17., 36., Miguelín 31., 35.)
KORÁBBAN, A 3. HELYÉRT
Szerbia–Kazahsztán 2–5 (Rakics 38., Rajcsevics 40., ill. Douglas Junior 20., 30., 34., Zsamankulov 21., Higuita 32.)

Legfrissebb hírek

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:37

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58
Ezek is érdekelhetik