Labdarúgás: Leonardo visszajönne az NB I-be, de a Slovan hívja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.29. 09:52
Mint már jeleztük, pénteken tartotta Magyarországon az esküvőjét a Ferencváros korábbi holland játékosa, Julian Jenner. A lagziba hivatalos volt egy másik exfradista, a brazil Leonardo is, aki interjút is adott a Nemzeti Sportnak, beszélt a jövőjéről.

A 33 éves Leonardo, aki 2013 és 2014 között 23 NB I-es meccsen hét gólt szerzett a Ferencvárosban, legutóbb az ausztrál Newcastle Jets-ben játszott, de már nem szeretne visszamenni.

„Ha a családom ott lenne, talán tovább maradnék. A csapattársaim szeretnék, ha nem igazolnék el, de hiányzik a fiam. Általában reggel hétkor tudtam vele beszélni, aztán mondta, hogy apa, nem vagyok boldog, mert olyan messze mentél. Úgyhogy eldöntöttem, nem maradok tovább, Európában szeretnék játszani, hogy közel legyünk egymáshoz" – nyilatkozta Leonardo, aki a magyarországi visszatérést is el tudná képzelni.

„Tényleg szerettem itt élni és futballozni, úgyhogy nem zárom ki, sőt boldog lennék, szívesen jönnék vissza. Látom, a válogatott is egyre jobb, még az Európa-bajnokságra is kijutott. Követtem a magyar eseményeket, a Fradi bajnoki címének is nagyon örültem, de nem tudom biztosra mondani, hogy visszatérek. Még semmi sem dőlt el, de erről nem is beszélhetek. Legyen elég annyi, hogy vélhetően Magyarországhoz közeli helyen. Aztán egy nap talán ide is visszatérek. És nem csak esküvőre" – fogalmazott a brazil támadó.

A Nemzeti Sport információi szerint ez a bizonyos „közeli hely" Szlovákia, egész pontosan Pozsony lehet – a Priskin Tamást is foglalkoztató Slovan érdeklődik Leonardo iránt.

A LEONARDÓVAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, MELYBEN A BRAZIL BŐVEBBEN IS BESZÉL PÁLYAFUTÁSÁRÓL, A MAGYARORSZÁGI IDŐSZAKÁRÓL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
3 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
4 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik