FIFA: marad az eltiltás, Niersbach minden posztjáról lemond

2016.12.16. 16:54
Minden nemzetközi bizottságban betöltött posztjáról lemond Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) volt elnöke, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága pénteken elutasította az egyéves eltiltása miatt benyújtott fellebbezését.

A 66 éves sportvezetőt júliusban azért büntették meg, mert – a vizsgálat megállapítása szerint – a 2006-os németországi világbajnokság helyszínkijelölési folyamata során tudott bizonyos szabálytalanságokról, de nem jelentette azokat.

Niersbach a DFB-t és a FIFA-t is érintő korrupciós botrány miatt tavaly novemberben lemondott a DFB elnöki posztjáról, de az európai szövetségben (UEFA) és a FIFA-ban megtartotta funkcióit, utóbbiban a vezető testület tagja.

A FIFA korábbi közleménye leszögezte, hogy Niersbach – aki a németországi vb szervezőbizottságának alelnökeként dolgozott – nem volt részese a vesztegetésnek, de tudomása volt róla és nem értesítette időben az etikai bizottságot.

A vesztegetési ügy tavaly októberben robbant ki, amikor a Spiegel című német lap arról írt, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os torna helyszínének 2000-es kijelölése előtt, a 24 tagú végrehajtó testületből négy ázsiai tag pénzt kapott tőlük. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfus – az adidas 2009-ben elhunyt vezérigazgatója – segítségével „feketekasszát” hoztak létre és a cégvezető kölcsönözte a pénzt.

A Spiegel azt írta, Franz Beckenbauer, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, valamint Niersbach, a DFB akkori alelnöke is tudott a megvesztegetésről, a pénzt (6.7 millió eurót) pedig 2005-ben a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak. Niersbach, Beckenbauer és a DFB is határozottan visszautasította, alaptalannak nevezte a Spiegel által írtakat, kijelentve, hogy az újság nem tudja bizonyítani állításait.

A tíz évvel ezelőtti világbajnoksággal összefüggésben a német ügyészség és adóhatóság, valamint a svájci szövetségi ügyészség is vizsgálatot folytat.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29