A példaképek estélye – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 23:47

Persze hogy nincs nagyobb ünnep a sportoló, a szurkoló számára, mint maga a mérkőzés, a verseny, a bajnokság, az olimpia. Mégis jó, ha vannak különleges alkalmak, amikor az egyébként sportfelszerelésben izzadó, küzdő bajnokok pusztán a közös ügy és sikereik ünneplése céljából összejönnek, ünneplő ruhába bújnak, és együtt mutatják meg, hogy az egyéni ambíción, a klubérdeken, az éremtáblázaton, a reklámszerződésen túl is van valami, ami összeköti őket, van valami, amiről bár egyre kevesebb szó esik, mégis mindegyiküknek fontos.

Az év sportolója gáláról beszélek természetesen, amelyen együtt vonulnak fel a régi idők bajnokai, a parasport nagyszerű egyéniségei, a profi futball sztárjai, az olimpiai hősök, mi több, a sportvezetők, edzők, újságírók, támogatók. Mert noha az év 364 napján mindenki másutt, a maga sportágában, a maga szakterületén a saját gondjaival küzd és a saját sikereiért harcol, támogatóval tárgyal, interjút ad, edzésre siet, öltözőt újít fel, mindenkinek fontos, hogy egy pillanatra megállva felismerjük, ha olykor nem is tudunk vagy veszünk tudomást egymásról, mégiscsak egyetlen család tagja mindenki, aki a magyar sportban tevékenykedik, sőt még azt is a rokonok büszkeségével tartjuk számon, aki határon túli vagy régóta külföldön szereplő magyarként ér el sikereket.

Nagy öröm, hogy a sok évtizedes hagyomány és a nemes ügy mellé álló egyre több partner és támogató újra és újra összehozza a magyar sport szereplőit, hogy a megannyi különböző egyéni érdeknél ezen az estén fontosabb, hogy egymást ünnepeljék, kitüntessék akár a riválisok, a vetélytárs sportágak képviselői, mert minden magyar sportsiker végső soron közös siker. S amikor elhangzik az a nehezen vitatható érv az év sportolóinak díjazásakor, hogy ugyan miként lehetne összehasonlítani az almát a körtével, egyik fajta sportsikert, sportágat, egyéniséget a másikkal, akkor megállapíthatjuk, hogy egyvalami minden jelöltben és győztesben közös. A rájuk adott sok-sok szavazat azt üzeni ugyanis, hogy a nagy sportolók közül is ők a legméltóbbak arra, hogy a magyarok példaképei legyenek.

Ami messze több annál a szintén nem elhanyagolható teljesítménynél, ha nagy bajnok valaki. Egy példakép ugyanis nemcsak a versenyen, az edzésen, a dobogón bajnok, hanem ilyenkor is felelőssége van, amikor az olimpiarendezésre vágyó magyar sportcsalád összegyűlik, hogy ezúttal szmokingban, estélyiben, a színpadon mutassa meg, együtt még erősebb, még vonzóbb, még tekintélyesebb ez a csapat, mint külön-külön, amikor mindenki a saját pályáján versenyez.

Aki olyan szerencsés, hogy ott lehet ma este a Nemzeti Színházban, és aki az M4 Sportra kapcsol hét óra után, az igazi bajnokokat láthat, akik méltán a magyarok példaképei.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik