NS: össztűz Kassaira; Svájcnál vonzóbb a MOB – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.19. 23:24
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája negyeddöntőtől hangos a nemzetközi sajtó. A reflektorfényben természetesen KassaiViktor és csapata áll, a játékvezetői teamnek számos súlyos hibát rónak fel, amelyek befolyásolták a továbbjutást. Lapunk megkérdezte a bírólegendák közül Palotai Károlyt és Bozóky Imrét is. Hogy ők miként vélekedtek a Bernabéuban történtekről, kiderül összeállításunkból.

Még csak ismerkedik új szerepkörével ErdeiZsolt, a bokszszövetség új elnöke, de máris úgy érzi, „darázsfészekbe” került. Ráadásul egyéb más kötelezettségei is akadnak, hiszen továbbra is részt vesz Bacskai Balázs felkészítésében, és szerepel a Nagy duett című televíziós show-ban is. Mivel a Madárfészek Akadémián felmondott, jelenleg nincs bejelentett állása. Hogy Madár elképzelhetőnek tartja-e a főállású elnökösködést, megtudják interjúnkból.

Interjút adott lapunknak KulcsárKrisztián, aki Borkai Zsolt és Szabó Bence mellett megpályázza a MOB elnöki tisztségét. A korábbi sikeres vívó jelenleg Svájcban él, a nemzetközi szövetség sportigazgatójaként dolgozik. Lapunknak elmondta, elképzelni sem tud érdekesebb munkát, mégis hajlandó lenne hazaköltözni abban az esetben, ha megválasztják a MOB első emberének. Hogy milyen elképzelései vannak a szervezet megújítására, megtudják cikkünkből.

Górcső alávettük a magyar NB I négy gólerős támadóját, Marko Scsepovicsot, Eppel Mártont, Böde Dánielt és Enisz Bardit. Felmértük az utóbbi négy bajnoki fordulóban mutatott teljesítményüket, és feltérképeztük, mi lehet a jelenlegi formájuk magyarázata. Korábbi kiváló futballistákat is megszólaltattunk, akik az utódok teljesítményét boncolgatták. Hogy miként vélekedik napjaink négy gólvágójáról Gyimesi László, Herczeg Miklós, Dzurják József és Csongrádi Ferenc, elolvashatják összeállításunkban.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
12 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40