Felkészülés: Marco Rossi első meccsén ötöt kapott a DAC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.01. 22:59
A Budapest Honvéd korábbi vezetőedzője, a kispesti csapattól bajnoki címmel búcsúzó Marco Rossi által irányított DAC első nyári felkészülési mérkőzésén 5–1-es vereséget szenvedett az osztrák bajnok Red Bull Salzburgtól.

A dunaszerdahelyi együttes számára jól kezdődött a meccs, hiszen a 18 esztendős Marko Divkovic fejesével már a 12. percben megszerezte a vezetést, ám az osztrákok még az első fél órán belül egyenlítettek. A szünetben mindkét csapat sokat cserélt, majd a második játékrészben nagy fölénybe kerültek az osztrákok, akik a duplázó Minamino Takumi vezérletével fölényes győzelmet arattak (5–1). A DAC-ban Vida Kristopher az első, míg Kocsis Gergő és Mervó Bence a második félidőt töltötte a pályán.Vida Kristopher az első, míg Kocsis Gergő és Mervó Bence a második félidőt töltötte a pályán.

SALZBURG–DAC 5–1

Kádár Tamás csapata, a Dinamo Kijev az osztrák másodosztályú Wattens pénteki legyőzését követően szombaton 1–1-es döntetlent játszott a Botosanival. A magyar válogatott védő a második félidőben kapott lehetőséget, amikor már nem változott az eredmény.

A Szántó Tamást az első félidőben soraiban tudó Rapid Wien ikszelt a Celtickel (1–1), míg a Vécsei Bálinttal felálló Lugano kiütéses vereséget mért alsóbb osztályú ellenfelére (8–1) – igaz, az élvonalbeli alakulat nyolc góljából hat az utolsó 20 percben született.

Szoboszlai Dominik csapata, az osztrák második vonalban érdekelt Liefering egy góllal legyőzte a német Bundesliga 2.-től búcsúzó 1860 Münchent (1–0). A 16 esztendős magyar középpályás a 65. percig volt a pályán, és a meccs elején veszélyes szabadrúgással vétette észre magát.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
FC Liefering (osztrák)–1860 München (német) 1–0
AC Sementina (svájci)–Lugano (svájci) 1–8
Sahtar Doneck (ukrán)–Bochum (német) 2–0
CSZKA Moszkva (orosz)–Partizan Beograd (szerb) 3–0
Rapid Wien (osztrák)–Celtic (skót) 1–1
Salzburg (osztrák)–DAC (szlovákiai) 5–1
Dinamo Kijev (ukrán)–Botosani (román) 1–1
Dinamo Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) 3–1

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
23 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Légiósok: Vida Kristopher aláírt Romániában

Légiósok
2026.01.30. 15:44

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik