Eurofutball: Rosickynek máris van munkája, volt DVSC-edzőt segít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.21. 15:57
Egy nappal azután, hogy Tomás Rosicky bejelentette a visszavonulását, máris munkát kapott volt klubjánál, a Sparta Prahánál. A korábbi Arsenal-középpályás a cseh élvonalbeli csapat új sportigazgatójának, Zdenek Scasnynak a segítője lesz.

Átszervezi menedzsmentjét a Sparta Praha: a klub hivatalos közleménye szerint – a DVSC-nél anno egy nem túl sikeres időszakot (2010 decemberétől 2011 áprilisáig) eltöltő – Zdenek Scasny lett a klub sportigazgatója. A prágai klubot korábban játékosként és edzőként is szolgáló szakember negyeddöntőbe vezette az együttest az Európa-ligában a 2015–2016-os szezonban, méghozzá a Lazio kiejtésével.

Segítője pedig nem más, mint Tomás Rosicky lesz. A tíz évig az Arsenalban futballozó középpályás a Spartában nevelkedett, majd a legutóbbi szezont, valamint a jelenleginek az őszi felét is a klubnál töltötte.

A Sparta Praha – melynek vezetőedzője Andrea Stramaccioni – az ötödik helyen telel a cseh élvonalban, lemaradása négy pont a harmadik Sigma Olomouc mögött.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Erling Haaland unokatestvére Hegyi és Vitályos csapattársa lett Prágában

Minden más foci
2026.07.25. 17:01

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01

BL-selejtezős klubnál folytatja Hegyi Krisztián – hivatalos

Légiósok
2026.06.19. 11:50

Hegyi Krisztián Prágában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 22:16

Fáklyákkal rohantak pályára a szurkolók, félbeszakították a prágai derbit

Minden más foci
2026.05.10. 12:35

Erkélyjelenet a cseh futballban, avagy felszabadító rúgás a javából – videó

Minden más foci
2026.03.10. 14:16