MLS: újabb világbajnok csapattársat kaphat Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 14:12
Amerikai lapok szerint megvan rá az esély, hogy Iker Casillas az Egyesült Államokba igazol. A jelenleg a Portóban védő kapus állítólag nem érzi jól magát a csapatánál – főként amiatt, hogy az utóbbi időben nem kap elég játéklehetőséget –, és már tárgyalásban is áll a Nikolics Nemanját is foglalkoztató Chicago Fire-rel.

Ha Iker Casillas valóban az észak-amerikai profi bajnokságba (MLS) szerződik, ő lesz a bajnokság valaha volt legsikeresebb labdarúgója. A spanyol ugyanis többek között világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes.Iker Casillas valóban az észak-amerikai profi bajnokságba (MLS) szerződik, ő lesz a bajnokság valaha volt legsikeresebb labdarúgója. A spanyol ugyanis többek között világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes.

A Chicagónak azonban szem előtt kell tartania az ún. kiemeltjátékos-szabályt (designated player rule). Eszerint minden, MLS-ben induló csapatnak legfeljebb három olyan futballistája lehet, akinek keresetét kisebb összeggel számítják be a fizetési sapkába, mint amennyit valójában kap.

Ez úgy jön ki, hogy alapesetben egy kiemelt játékosa lehet egy klubnak, viszont a csapatok „kereskedhetnek” ezzel a címmel egymás között, így további egy ilyen joghoz juthatnak. Harmadik kiemelt labdarúgójuk is lehet, ehhez viszont ún. luxusadót kell fizetniük.

A fizetési sapka lényege, hogy fenntartsa az esélyegyenlőséget a bajnokságban szereplő klubok között, viszont a Chicagónak már megvan a három kiemelt futballistája – Nikolics Nemanja, David Accam, valamint Bastian Schweinsteiger. Igaz, a német válogatott korábbi csapatkapitányának szerződése az év végén lejár, és mivel akadnak érdeklődői Németországból is, kétséges, hogy marad-e. Akárhogy dönt, az nagy hatással lehet Casillas esetleges érkezésére.

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34

Sallói Dániel: Immár Amerika az otthonom!

Képes Sport
2025.12.29. 10:28
Ezek is érdekelhetik