Tudod, fiam, Ronaldinhónál sosem láttam jobb futballistát

HUBER TAMÁSHUBER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2018.01.18. 17:17
null
Ronaldinho 2003 és 2008 között volt a Barcelona játékosa (Fotó: AFP)
„Ronaldinho befejezte, vége.” Korábban beszámoltunk róla, hogy a brazil szupersztár bátyja, aki egyben a menedzsere is, elmondta, ennyi volt, az aranylabdás játékos abbahagyta, nem futballozik tovább. Hosszasan magam elé merengve elgondolkodtam, vajon mit fogok mondani a fiamnak, ha húsz év múlva megkérdezi: apa, milyen labdarúgó volt Ronaldinho?

Tudod, fiam... Ő volt az, akinek Madridban is tapsoltak.

Ő valahogy más volt, mint a többiek. Iskolás srác voltam, amikor a csúcson volt. Nagyapád sokat mesélt azokról a klasszisokról, akiket nem láthattam futballozni, Maradonáról, Platiniről, Van Bastenről, Matthäusról. Dédapád pedig Puskásról, Peléről, Cruyffról tudott órákon át megállás nélkül társalogni. A futball sokat változott az idő előrehaladtával, de én sosem tudtam elképzelni, ki lehetett az, aki jobb Ronaldinhónál.

Tudod, fiam... Tizenéves gyerekek voltunk, amikor szinte minden nap lent rúgtuk a bőrt a parkban, ám amikor a Barcelona találkozója kezdődött, mindig szedtük a lábunkat hazafelé, hogy lássuk a katalánok mérkőzését. Ronaldinho miatt. Egyikünk sem szurkolt a gránátvörös-kékeknek, azonban az ő játéka akkor tömegeket vonzott a televíziók elé.

Csodáltuk őt. Azt, amit ő tudott a labdával, senki más nem tudta. Bármit megcsinált. És nehezére sem esett semmi. Technikai tudása kimagasló volt az akkori kortársai közül. Minden percét élvezte a futballnak.

Vártuk, hogy hozzá kerüljön a labda, mert tudtuk, akkor valami káprázatos dolognak leszünk a szemtanúi másodperceken belül. Zsonglőr volt. Ő volt a hanyag elegancia tökéletes megtestesítője.

Széles mosollyal az arcán húzta el jobbra a labdát, aztán hirtelen balra. Utánozhatatlanul csinálta. Laza volt, mondhatni, vérbeli brazil, az utolsó mohikán a futball azon korszakában, amelyben a szín, a mosoly, a szív és az ész egyszerre volt jelen a pályán ugyanabban a labdarúgóban.

Ronaldinho maga volt futballromantika. Elbűvölő mozdulatai mindenkit magával ragadtak, addig színezte a játékot, hogy képes lett volna belehalni a szépségbe. Henrique bácsi, a brazil barátom, aki egyáltalán nem szerette a focit, azt mondta, a cseleit kívülről fújja az egész ország. Egytől egyig. Mindenki.

Tudod, fiam... A világ ma már másról szól. Másról szólt akkor is, és másról szólt azelőtt is. Akkoriban egyre nagyobb teret nyert ebben a sportágban is a marketing, a személyes márkaépítés. Rengetegen karaktereket találtak ki maguknak, vagy éppen mások nekik, sokan pedig termékké váltak a piacon a még nagyobb bevétel érdekében.

Ronaldinho e korszak kicsúcsosodásának hajnalán futballozott. Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép – írta Shakespeare. Ronaldinho azonban a saját darabjában a saját szerepét játszotta. Akkoriban a legtöbb nagyágyú mások darabjában másokat alakított... De ő nem. Ő őszinte volt, s ennek jele volt a pályán.

Tudod, fiam... Ő azt csinálta, amit a legjobban szeretett, amihez a legjobban értett: játszott.

Egykori irodalomtanárom mondta, olvass, mert arra csak az ember képes. Mindig úgy éreztem, hogy Ronaldinhónak mintha állandóan azt mondták volna: játssz, mert arra igazán csak te vagy képes.

Amikor aztán már lefelé ívelt a pályafutása és a televízió sem közvetítette aktuális csapatának mérkőzéseit, úgy éreztem, hatalmas űrt hagyott maga után a futball világában. Űrt, amelyet azóta sem töltött be senki, és talán soha nem is fog. A pályáról eltűnt az a szavakkal aligha leírható csoda, amelyet Ronaldinho testesített meg.

Antoine de Saint-Exupéry tollából származó szavak, hogy ha hajót akarsz építeni, ne küldd el fát gyűjteni az embereket és ne oszd szét köztük a feladatokat, hanem tanítsd meg őket vágyakozni a végtelen tenger után. Fiam, én azt mondom neked, ha valakivel meg szeretnéd szerettetni a labdarúgást, mutass neki videofelvételeket Ronaldinhóról.

Tudod, fiam... Ronaldinho boldog volt, mert ott volt neki a labda. Mi pedig boldogok voltunk, mert ott volt nekünk Ronaldinho.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
9 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik