Wales: Ryan Giggs lett az új szövetségi kapitány – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 14:10
null
Ryan Giggs első komolyabb kihívása előtt áll edzői karrierjében (Fotó: AFP)
A Walesi Labdarúgó-szövetség (FAW) hivatalos közleményben jelentette be, hogy Ryan Giggs lett a válogatott új szövetségi kapitánya.

 

A 44 esztendős szakember – aki a novemberben a Sunderlandhez távozó Chris Coleman helyét veszi át – négy évre szóló szerződést írt alá.

A brit média már hetek óta a walesi válogatott kispadjának legnagyobb esélyeseként tartotta számon Giggset, aki Osian Roberts, Craig Bellamy és Mark Bowen elől „kaparintotta meg” a posztot.

Giggs eddigi rövid edzői pályafutása alatt a Manchester Unitedet irányította négy mérkőzésen keresztül David Moyes távozását követően, mérlege két győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség volt 2014 tavaszán.

„Elmondhatatlanul büszke vagyok arra a lehetőségre, hogy én irányíthatom a válogatottat. A Nemzetek Ligája és az Eb-selejtező által támasztott kihívások izgatottsággal töltenek el, alig várom, hogy együtt dolgozhassak a játékosokkal, és megkezdjük a felkészülést az esztendő fontosabb mérkőzéseire” – mondta kinevezését követően Giggs.


Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
6 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jubiláns góljával verte meg Wales a kazahokat, belga fieszta Liechtensteinben

Foci vb 2026
2025.09.04. 17:56

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik