Futsal Eb: elképesztő izgalmak után döntőben a spanyolok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.08. 23:20
null
A spanyolok ünnepelhettek a szétlövés után (Fotó: uefa.com)
A szlovéniai futsal Európa-bajnokság elődöntőjében a címvédő Spanyolország egy, a végletekig kiélezett mérkőzésen, szétlövésben győzte le Kazahsztánt, így készülhet a Portugália elleni fináléra.

 

A kazahok óriási lendülettel vetették bele magukat az elődöntőbe – ez nem is csoda, hiszen két évvel ezelőtt éppen a spanyolok ütötték el őket a finálétól –, és a 8. percben vezetést is szereztek. A címvédő az első félidőben egy öngóllal egyenlített, majd Tolra találatával fordított, így egygólos előnnyel mehetett a pihenőre.

A fordulás után ismét a kazahok pillanatai következtek, előbb a kapusuk, Higuita bombázott a spanyolok kapujába, majd 40 másodperccel később Taku góljának köszönhetően már ismét náluk volt az előny.

A címvédő nem esett kétségbe, Joselito, majd Pola jóvoltából visszavette a vezetést, a kazahoknak azonban erre is volt válaszuk, Douglas Junior egalizált kevesebb mint másfél perccel a vége előtt (4–4) – jöhetett tehát a hosszabbítás.

A kétszer öt perces ráadás elején Miguelín egy labdaszerzés után mattolta a kazah kapust, Zsamankulov révén azonban harmadszor is egyenlítettek a meccs folyamán a közép-ázsaiakak (5–5), így a szétlövés döntött.

Az idegek csatáját a spanyolok bírták jobban (háromból hármat értékesítettek, míg Taynan elsőként hibázott a kazahoknál), így a 11. Európa-bajnokságon már a kilencedik döntőjükre készülhetnek – az ellenfél az Oroszországot 3–2-re legyőző Portugália lesz, akárcsak a 2010-es magyarországi kontinenstornán.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
ELŐDÖNTŐ
Kazahsztán–Spanyolország 5–5
(Taynan 8., Higuita 25., Taku 25., Douglas Junior 39., Zsamankulov 48., ill. Jeszenamanov 16. – öngól, Tolra 19., Joselito 29., Pola 34., Miguelín 43.) – szétlövéssel 1–3

Korábban
Oroszország–Portugália 2–3(Éder Lima 4., 40., ill. André Coelho 31., 36., Bruno Coelho 40.)

 

Legfrissebb hírek

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52

Már nem hibátlan a Veszprém, az Újpest nyerte a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 21:20

A svédeket is legyőzte a magyar válogatott a női futsal Eb-selejtezőben

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:10

Női futsal Eb-selejtező: a bosnyákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.07. 18:12

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40