UEFA: ennyi pénzt kereshetünk a Nemzetek Ligájában

MTI MTIMTI MTI
2018.03.23. 17:56
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 76.25 millió eurót oszt szét a szeptemberben első alkalommal rajtoló Nemzetek Ligája 55 résztvevője között.

Az UEFA pénteki bejelentése szerint a legerősebb, A jelű osztály 12 válogatottjának szövetsége 1.5 millió eurót kap a részvételért. A négy csoport győztese egyenként 1.5 milliós bónuszban részesül, közülük további 4.5 millió euróhoz jut az a nemzeti együttes, amelyik megnyeri a sorozatot 2019 júniusában.

A második vonal résztvevői maximum 2 millió, a C-osztály csapatai pedig legfeljebb 1.5 millió euróval gazdagodhatnak, míg a legalsó, D-osztály együttesei számára 1 millió euró a plafon. A magyar válogatott a C-osztályban a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Az Eb-részvételért sorra kerülő rájátszásra minden osztályban 2020 márciusában kerül sor elődöntő-döntő rendszerben. A tornákon azok a – csoportjukban legelőkelőbb helyen végző – válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A 2020-as kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A MAGYAROK PROGRAMJA A NEMZETEK LIGÁJÁBAN
szeptember 8.: Finnország–Magyarország 18.00
szeptember 11.: Magyarország–Görögország 20.45
október 12.: Görögország–Magyarország 20.45
október 15.: Észtország–Magyarország 20.45
november 15.: Magyarország–Észtország 20.45
november 18.: Magyarország–Finnország 20.45

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24