MLS: Ibrahimovic 97 millió dollárról mondott le a Galaxyért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.05. 19:21
null
Zlatan úgy mutatkozott be, ahogyan Zlatanhoz illik (Fotó: AFP)
A Sports Illustrated cikke szerint Zlatan Ibrahimovic „csekély” 97 millió dollárról mondott le azért, hogy a Los Angeles Galaxynál folytassa a pályafutását.

A cikk Jovan Kirovski technikai igazgatóra hivatkozva arról számol be, hogy a hórihorgas svéd egy több évre szóló ajánlatot kapott Kínából, amely összességében 100 millió dollárt hozhatott volna a számlájára.

Ehelyett Ibra a Galaxy ajánlatát fogadta el, a klub pedig két évre csupán 3 millió dollárt költhet rá, mivel az úgynevezett kiemelt játékosokkal kapcsolatos státuszokat már kiosztotta.

Kirovski szerint a megállapodás legnehezebb része – természetesen – az volt, hogy elmagyarázzák Mino Raiolának, a játékos ügynökének, hogy csak évi 1.5 milliót tudnak Ibrának fizetni.

„Ez most komoly?” – ez volt Raiola első reakciója Kirovski elmondása szerint.

A svéd klasszis aztán végül mégis Los Angelesben kötött ki, mivel úgy döntött, a karrierjének ezen a pontján már nem a pénz motiválja. A technikai igazgató külön hangsúlyozta, hogy a Galaxy szponzorai nem kötöttek semmiféle külső megállapodást a sztárral, hogy a svéd náluk folytassa.

Kirovski elmondása szerint először még a PSG játékosaként környékezte meg Ibrahimovicot, akivel ezt követően többször is találkozott Párizsban, majd Manchesterben, sőt utána Los Angelesben is. Négy hónappal ezelőtt jelezte neki a svéd, hogy a Galaxyhoz szerződik.

„De amíg nem ír alá, bármi megtörténhet – mondta Kirovski. – Amikor két hete hivatalosan is aláírt, akkor lélegezhettem fel újra.”

A váltást nagyban elősegítette, hogy a Manchester United kiesett a Sevilla ellen a BL-ből, így Ibra hamarabb távozhatott Angliából, hogy az Egyesült Államokba szerződjön.

S hogy milyen érzések kavarogtak Kirovskiban a debütálás alatt, amikor is Ibrahimovic két gólt szerzett?

„Még most sem hiszem el. Egy igazi érzelmi hullámvasút, rendkívül különleges meccs volt. Aztán jött ő, és mindent megváltoztatott. Hihetetlen volt” – mondta.

Mint ismert, a svéd támadó 1–3-nál állt be a már háromgólos hátrányban is lévő Galaxybe. Az együttes 4–3-ra nyert.

Legfrissebb hírek

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
2026.05.22. 08:55

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48
Ezek is érdekelhetik