Szerbia: három gól és botrány a belgrádi örökrangadón

Vágólapra másolva!
2018.04.14. 23:31
null
Ez a szerb örökrangadó sem múlt el botrány nélkül (Fotó: Blic)
A Crvena zvezda 2–1-re nyert a Partizan ellen a 157. belgrádi örökrangadón, amelyet a Rajko Mitics Stadionban rendeztek meg a Szuperliga rájátszásának első fordulójában. A piros-fehérek a győzelemnek köszönhetően kilencpontos előnyre tettek szert az ősi rivális ellen, s mivel már csak hat forduló maradt hátra, óriási csodának kellene történnie, hogy ne a Cz legyen a bajnok.

Az éllovas góljait Nemanja Radonjics a 18. és Alekszandar Pesics a 21. percben lőtték, míg a vendégek szépítő gólja a ráadás nyolcadik percében született, amikor Ognjen Ozsegovics értékesítette a büntetőt.

Ahogy lenni szokott Szerbiában, ez az örökrangadó sem múlt el botrány nélkül: a 65. percben a nyugati lelátón, ahol a Crvena zvezda és a Partizan híveinek – a hatalmas biztonsági intézkedések ellenére – sikerült összeverekedniük egymással.

Repültek a székek, a fáklyák, s a helyzet annyira eldurvult, hogy a játékvezető úgy döntött, öt percre megszakítja a mérkőzést. A Partizan szurkolói ledöntötték a biztonsági korlátot, ám tovább nem sikerült jutniuk, mivel a szerb rohamrendőrség az útjukat állta, és pár perc alatt rendet tett.

A belgrádi tájékoztatási eszközök szerint legkevesebb egy rendőr és két szurkoló sérült meg a verekedésben. A szerb média tájékoztatása szerint az incidenst az robbantotta ki, hogy a Crvena zvezda drukkerei egy – a Partizan alelnökének, Vladimir Vuleticsnek címzett – pénisz formájú léggömböt juttattak el a díszpáholyig. Az egész történetben az a legszebb, hogy Vuletics nem is volt jelen a mérkőzésen.

SZERBIA, SZUPERLIGA
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Crvena zvezda–Partizan 2–1

Legfrissebb hírek

Katrine Lunde 45 évesen sem hagyja abba, megvan az új csapata

Kézilabda
2025.09.02. 20:25

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 22:55

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Gibraltári vagy szerb ellenfele lesz a Ferencvárosnak, ha az Európa-ligában folytatja

Európa-liga
2025.07.21. 13:11

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50
Ezek is érdekelhetik