Ukrajna: játékosok, edzők, elnökök, bírók és 35 klub – óriási bundabotrány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.22. 18:48
null
Ukrajnában kitört a bundabotrány (Fotó: AFP)
Összesen kilenc megyében és ötven helyszínen tartott razziát kedden az ukrán rendőrség, amely az ország történetének talán legnagyobb bundabotrányát kezdte felgöngyölíteni. A beszámolók szerint játékosok, edzők, elnökök, játékvezetők – egyet már le is tartoztattak – és 35 klub érintett a történetben.

 

A művelet részleteit és az állítólagos jogsértéseket a kijevi hatóságok sajtókonferencia keretein belül jelentették be. A vizsgálat az Ukrán Labdarúgó-szövetség etikai és fair play bizottságának olasz vezetője, Francesco Baranca felügyelete alatt zajlik.

„Történelmi nap ez az ukrán labdarúgásban. Ez még csak a kezdet, bízunk benne, hogy ezúttal nem ússzák meg pénzbírsággal. Nagyon hálás vagyok Barancának. Biztos vagyok abban, hogy jó példát állítunk Ukrajnának és a futballvilágnak” – mondta Andrij Pavelko, az ukrán szövetség elnöke.

A nyomozás során öt bűnszervezet jelenlétére derült fény, és 57 konkrét esetet találtak fogadási csalásra, amelyben összesen 328 személy érintett.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter elmondása szerint klubtulajdonosok, játékosok, játékvezetők, alkalmazottak és civilek egyaránt benne vannak a bűnszervezetekben. A sajtótájékoztatón video- és hangfelvételeket mutattak be bizonyíték gyanánt.

„A média sokszor spekulál a gyanús mérkőzésekkel kapcsolatban. Több mint egy évig gyűjtöttük és dokumentáltuk a bizonyítékokat. Kizárólag a tényeket vettük alapul, meg akarunk szabadulni az ilyen jellegű tevékenységektől” – mondta Szerhij Knyazev, az ukrán nemzeti rendőrség vezetője.

Az első négy profi osztály 52 klubjából 35 érintett a botrányban, ebből öt – Zorja, Vorszkla, Zirka, Olimpik és Olekszandrija – az élvonalban szerepel. Most az ügyészségen a sor, hogy meghatározza, a gyanúsítottak közül kiket kell felelősségre vonni.

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
43 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
6 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
6 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
7 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
7 órája

„Az ukrán válogatott korántsem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
12 órája