Eb 2024: Németország rendezheti az Eb-t hat év múlva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.27. 15:24
null
Aleksander Ceferin UEFA-elnök és a bejelentés pillanata (Fotó: AFP)
Noha 2020-ban összeurópai rendezésű Európa-bajnokság lesz, s először a torna történetében 12 város – köztük Budapest – ad otthont a kontinensviadal mérkőzéseinek (így ünnepelve a sorozat 60. évfordulóját), négy esztendővel később visszatér a hagyományos formátumhoz az UEFA, 2024-ben ismét egyetlen ország látja vendégül a kijutó válogatottakat. Az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén döntés született a hat év múlva esedékes Eb házigazdájáról.

A 2024-es Európa-bajnokság rendezési jogáért való csatározás mindössze a német és a török szövetséget hozta lázba, ők ketten veselkedtek neki a pályázati folyamatnak még tavaly tavasszal.

Németország 1988-ban már rendezett Európa-bajnokságot – amelyen Hollandia diadalmaskodott –, s két világbajnokság, az 1974-es és a 2006-os torna tapasztalata is a német szövetség kandidálása mellett szólt.

Törökország soha korábban nem adott otthont felnőtt Eb-nek vagy világbajnokságnak, sőt, négy évvel ezelőtt, 2014 áprilisában a 2020-as Eb elődöntőjére és döntőjére beadott pályázatát is visszavonta az ország labdarúgó-szövetsége, hogy inkább a mostani tenderre koncentrálhasson.

A törökök amúgy már a 2008-as Európa-bajnokságot is szerették volna maguknak – azt még Görögországgal közösen, míg azóta a 2012-es és a 2016-os pályázatot egyedül sikerült elbukniuk. Noha felnőtt szinten nem volt még házigazda a török szövetség, utánpótlás vonalon annál többször: egy U16-os (1993), egy U17-es (2008) és egy U18-as (1967) Eb mellett U19-es (2012) női és U20-as (2013) férfi vb-t is rendezhetett korábban.

A következő szezontól a BL-ben is lesz videobíró
Az UEFA döntött Cristiano Ronaldo eltiltásának mértékéről

Az UEFA délután négyed négy után néhány perccel hozta nyilvánosságra a rendező kilétét – a végrehajtó bizottság döntésének értelmében a 2024-es Európa-bajnokság Németországban lesz.

A tornát 2024 nyarán, június közepe és július közepe között tartják majd, 24 csapat részvételével. A németek bemutatkozó kisfilmje alapján a döntőre minden bizonnyal július 14-én kerül sor a berlini Olimpiai Stadionban.

A német pályázati anyag szerint tíz város tíz arénájában rendeznek majd találkozókat: a már említett fővárosi helyszín mellett München, Stuttgart, Dortmund, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Düsseldorf, Lipcse és Frankfurt ad majd otthont a mérkőzéseknek.

Ezzel a döntéssel az is biztossá vált, hogy rendezőként Németország mindenképpen szerepel majd a tornán, vagyis az Eb-selejtezőkön és a Nemzetek Ligája-meccseken a fennmaradó 23 helyért küzdenek majd a csapatok.

Az UEFA tájékoztatása szerint a szavazáson a vb 17 tagjából egy tartózkodás mellett 12 voksolt a németekre, míg a törökök csak négy voksot kaptak.

A német pályázat erősségét a létesítmények jelentették, hiszen összességében 400 ezerrel több jegyet tudnak majd értékesíteni, mint két évvel ezelőtt a franciaországi torna szervezői, és 300 ezerrel többet, mint amennyit a rivális törökök tudtak volna.

„Csodálatos stadionjaink és szurkolóink vannak, akik szeretik a labdarúgást, és mindenekelőtt ünnepelni akarnak más európai drukkerekkel” – mondta a nyoni helyszínkijelölést követően Philipp Lahm, a német pályázat nagykövete, a 2014-ben világbajnok válogatott azóta visszavonult kapitánya.

A 2024-ES EB STADIONJAI

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34