PSG: Ajándék vele dolgozni – Thomas Tuchel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.30. 10:27
null
Ángel Di María az ünneplés középpontjában (Fotó: AFP)
„Nagyon szeretem, ahogy Ángel Di María játszik, elképesztően tehetséges játékos” – mondta a L’Équipe-nek Thomas Tuchel, a PSG német edzője a szombati, Nice elleni 3-0-s bajnoki győzelem után.

 

A francia éllovas három góljából egyet sem Ángel Di María szerzett (Neymar kétszer, Nkunku pedig egyszer volt eredményes), a tréner mégis az argentin játékát emelte ki.

„Mikor régebben a Real Madrid meccseit néztem, nem hittem volna, hogy egyszer vele fogok együtt dolgozni. Most már az én játékosom, és ez egy valóságos ajándék nekem. Mindig az elsők között érkezik az edzésekre, és állandóan a csapat érdekeit részesíti előnyben.”

Thomas Tuchel két kulcsjátékosát, Edinson Cavanit és Marco Verrattit pihentette a Nice elleni mérkőzésen, erről is beszélt az edző.

„Fontos, hogy a játékosaim frissek maradjanak, egy héten belül ez volt a harmadik meccsünk, lényeges volt a 3–5–2-es hadrendben felállni. Az ellenfelünk bátran játszik, ha náluk van a labda, nem akartam, hogy csak rohangáljunk utánuk, ezért váltottam erre a formációra.”

A fővárosi együttes nyolc forduló után tökéletes mérleggel, kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát.

FRANCIA LIGUE 1
8. FORDULÓ
Nice–Paris Saint-Germain 0–3 (Neymar 22., 92., Nkunku 46.)
Angers–Guingamp 0–1 (Benezet 45+2.)
Caen–Amiens 1–0 (Ninga 40. – 11-esből)
Lyon–Nantes 1–1 (Aouar 22., ill. Boschilia 62.)
Reims–Bordeaux 0–0
Strasbourg–Dijon 3–0
(Da Costa 13., Mothiba 81., J. Martin 92.)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Rennes–Toulouse (Tv: Digi Sport2)
17.00: Montpellier–Nimes
21.00: Lille–Marseille (Tv: Digi Sport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 8 8 – – 27–6 +21 24
2. Saint-Étienne 8 4 3 1 10–9 +1 15
3. Lyon 8 4 2 2 14–7 +7 14
4. Marseille 7 4 1 2 19–13 +6 13
5. Lille 7 4 1 2 11–6 +5 13
6. Montpellier 7 3 3 1 8–6 +2 12
7. Toulouse 8 3 3 2 8–10 –2 12
8. Strasbourg 8 3 2 3 14–11 +3 11
9. Bordeaux 7 3 1 3 10–11 –1 10
9. Angers 8 3 1 4 9–10 –1 10
11. Caen 8 2 4 2 10–11 –1 10
12. Dijon 8 3 1 4 9–12 –3 10
13. Nice 8 3 1 4 6–12 –6 10
14. Nimes 7 2 3 2 13–13 0 9
15. Rennes 8 2 2 4 9–12 –3 8
16. Reims 7 2 2 3 4–9 –5 8
17. Amiens 8 2 1 5 10–13 –3 7
18. Monaco 8 1 3 4 8–11 –3 6
19. Nantes 8 1 3 4 8–13 –5 6
20. Guingamp 8 1 1 6 5–17 –12 4
Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
14 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.11.06. 22:44

NL: Palmer nincs, a Bellingham fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
2026.11.06. 11:47

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Ligue 1: a Troyes legyőzte a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.31. 23:27

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Ligue 1: kis híján elszórakozta négygólos előnyét a Marseille

Francia labdarúgás
2026.10.25. 19:40