Franciaország: Koscielny lemondta a válogatottságot

Vágólapra másolva!
2018.10.14. 21:41
null
Koscielny klubszinten, az Arsenalban folytatni akarja a pályafutását (Fotó: AFP)
Lemondta a válogatottságot Laurent Koscielny, az Arsenal francia védője, aki egyben kritikát is megfogalmazott a szövetségi kapitánnyal, Didier Deschamps-pal kapcsolatban. A 33 éves játékos a vasárnap sugárzott tv-interjúban jelentette be a döntését.

 

 

Koscielny Achilles-ín-szakadás miatt kihagyta a nyári, oroszországi világbajnokságot, amelyet honfitársai megnyertek. Mint mondta, Deschamps szeptemberben, a születésnapjára küldött neki egy SMS-t, de különben nem kereste a hosszú lábadozása alatt.

„Sokakban csalódtam, nem csak az edzőben. Olyanokban, akikről azt gondoltam, közel állnak hozzám” – fogalmazott Koscielny, aki már korábban is úgy beszélt a vb-ről, hogy az lesz az utolsó nagy tornája.

A futballista 51-szer lépett pályára a válogatottban, amellyel 2016-ben Európa-bajnoki ezüstérmes lett. A játékos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy klubszinten, az Arsenalban folytatni akarja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48
Ezek is érdekelhetik