Ligue 1: kirúgták az AS Monaco edzőjét – hivatalos

2018.10.11. 13:33
null
Leonardo Jardim távozik a Monacótól (Fotó: AFP)
Több mint négy év után távozik a francia első osztályú AS Monaco kispadjáról Leonardo Jardim – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

Távozik a Ligue 1-ben szereplő AS Monaco kispadjáról a portugál Leonardo Jardim. A szakember 2014 júliusában vette át a csapat irányítását, azóta 233 mérkőzésen ült az együttes kispadján, és vezetésével a Monaco négyszer végzett a dobogón a francia első osztályban. Jardim legnagyobb sikere a 2016–2017-es szezonban elhódított bajnoki cím (ami a Monaco történetének nyolcadik élvonalbeli aranyérme volt).

„Hálás és büszke vagyok, hogy több mint négy éven keresztül lehettem a vezetőedzője az AS Monacónak. Mindig szenvedéllyel dolgoztam, és ez idő alatt nagyon szép eredményeket értünk el” – nyilatkozta a bejelentés után Leonardo Jardim.

A Monaco pocsékul kezdte a mostani idényt. Az élvonalban kilenc forduló után csak a 18., osztályozót jelentő helyen áll az együttes, míg a Bajnokok Ligájában – amelyben a 2016–2017-es kiírásban az elődöntőig menetelt – még nem szerzett pontot.

A Nice-Matin szerint Jardim utódja akár Thierry Henry is lehet. A játékosként a Monacóban nevelkedő francia szakember jelenleg a belga válogatottnál dolgozik Roberto Martínez szövetségi kapitány segítőjeként, s még nem irányított profi felnőttcsapatot.

 

AS Monaco on Twitter

ObrigadoMister Communiqué https://t.co/LiRiRA70lL


 

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
Tegnap, 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

Megszerezte első pontjait az Auxerre, a Lorient kétgólos előnyt adott el

Francia labdarúgás
2026.09.12. 22:57