UEFA: az elnök szerint nem lesz európai szuperliga

2018.11.20. 14:27
null
A topklubok továbbra is a Bajnokok Ligájában vesznek részt (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, valamint Andrea Agnelli, az európai klubokat tömörítő szervezet első embere egyaránt kijelentette, hogy nem lesz európai szuperliga.

 

Agnelli – aki egyben a Juventus labdarúgócsapatának vezetője is – a német Der Spiegel magazin korábbi cikkére reagálva hétfőn azt mondta: az olasz klub nem vett részt semmilyen tárgyalásban egy esetleges szuperliga létrehozásáról, és továbbra is elkötelezettek az UEFA sorozatai – Bajnokok Ligája, Európa-liga – iránt.

„Soha semmilyen tárgyaláson nem vettünk részt, és semmi közünk nincs a nyilvánosságra hozott dokumentum elkészültében” – nyilatkozta a sportvezető. A Spiegel nemrég arról számolt be, hogy 11 európai élklub 2021-től kezdődően a Bajnokok Ligája helyett egy európai szuperligában venne részt.

„A szuperliga nem fog létrejönni” – jelentette ki a BBC híroldalnak Ceferin, aki szerint az egész ötlet csak egy álom vagy fikció. Hozzátette, vannak ötleteik arra, hogyan alakítsák át az európai kupasorozatokat: a reformok végső célja az, hogy minden ország csapatai részt vegyenek valamelyik sorozatban.

„Gondolnunk kell az olyan országokra is, mint Lengyelország, Törökország és Oroszország. A szurkolók biztosak lehetnek abban, hogy ha valami újat hozunk létre, az azért lesz, hogy ők még jobban bekapcsolódhassanak az európai vérkeringésbe” – utalt az 51 éves szlovén elnök arra, hogy terveik szerint létrehoznak majd egy új, harmadik számú sorozatot is a BL és az El mellett.

Agnelli ehhez hozzátette: az UEFA egyik jövőbeli terve, hogy az együttesek kevesebb hazai bajnoki mérkőzést játszanak a szezon során és többet az európai színtéren.

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik