DAC: újabb magyar játékos szerződött Dunaszerdahelyre

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2019.01.14. 07:46
null
Csóka Dániel (balra) már a DAC együttesével készül (Fotó: Új Szó/ Somogyi Tibor)
A magyar utánpótlás-válogatott Csóka Dánielt szerződtette a szlovák élvonalban szereplő FC DAC 1904. A 18 esztendős középhátvéd az angol élvonalbeli Wolverhamptontól érkezett.

A szlovák élvonal második helyén álló DAC-nál folytatja pályafutását Csóka Dániel, a magyar U19-es válogatott hátvédje másfél évre kölcsönbe érkezett az angol első osztályban szereplő Wolverhamptontól.

„Az őszi hazai Eb-selejtezős meccseken figyelt fel rám a DAC – mondta lapunknak a 18 esztendős, ballábas belső védő. – Novemberben néhány napot Dunaszerdahelyen töltöttem, nagyon tetszett, amit láttam, s a teljesítményemmel meggyőztem a sárga-kékeket. Noha személyesen nem ismertem a dunaszerdahelyi magyar légiót, novemberi itt-tartózkodásom idején sokat segített Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté is. Biztos vagyok benne, hogy nekik köszönhetően könnyebb lesz a beilleszkedés, mint Angliában volt, ahová tizenhat évesen kerültem. Mindenesetre nagyon sokat tanultam ott is, mert saját magamra voltam utalva.”

Csóka Dániel elmondta, várja már, hogy pályára lépjen a Mol Arénában, s részese legyen a fantasztikus hangulatú mérkőzéseknek.

Az új szerzeményről Peter Hyballa, a dunaszerdahelyi együttes vezetője is nyilatkozott: „Tehetséges középhátvéd, aki már az első tavaszi meccsen, a listavezető Slovan ellen játszhat, ha a felkészülés során meggyőz a teljesítményével.”

Csóka Dániel a ZTE Akadémián nevelkedett, édesapja, Csóka Zsolt és nagybátyja, Molnár Balázs (14-szeres válogatott) hosszú évekig a ZTE labdarúgója volt.

Legfrissebb hírek

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
2026.10.18. 21:08