Portugália: Mourinho nemet mondott a hazatérésre

2019.01.06. 17:30
null
Mourinho egyelőre nem tér haza (Fotó: AFP)
Lapértesülések szerint a Rui Vitória vezetőedzőt pénteken menesztő Benfica ajánlatot tett José Mourinhónak, a három hete munkanélküli portugál tréner azonban visszautasította a megkeresést.

 

A BBC, a CNN és a Record egybehangzó állítása szerint Mourinho, bár megtisztelőnek nevezte a felkérést, menedzsmentjén keresztül gyorsan megüzente, egyelőre nem szeretne hazatérni. Ennél bővebb indoklást viszont nem adott a Manchester United kispadjáról három héttel ezelőtt, a Liverpooltól elszenvedett vereséget követően elküldött tréner.

Mourinho az első komoly edzői sikereit a Benfica legfőbb riválisának számító Portóval érte el, amellyel kétszer nyert portugál bajnoki címet, 2004-ben pedig emlékezetes körülmények között a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódította.

A Benfica szerdán 2–0-ra kikapott a Portimonensétől, amivel visszacsúszott a tabella negyedik helyére. A klub elöljárói ezután döntöttek Rui Vitória vezetőedző menesztése mellett, akivel 2016-ban és 2017-ben is bajnoki címet szerzett az együttes.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26
Ezek is érdekelhetik