Barca: Iniesta csapattársa lett a távozó középpályás – hivatalos

2019.03.05. 15:17
A japán Vissel Kobéban folytatja pályafutását az FC Barcelonától távozó Sergi Samper – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

Mint beszámoltunk róla, a játékos szerződését felbontották a gránátvörös-kékek, valószínű volt, hogy Japánban folytatja, tulajdonképpen már csak a hivatalos bejelentés hiányzott. valószínű volt, hogy Japánban folytatja, tulajdonképpen már csak a hivatalos bejelentés hiányzott.

Sergi Samper 2001-ben, hatévesen csatlakozott az FC Barcelona utánpótlás-neveléséhez, majd a 2014–2015-ös idényben a felnőttcsapatban is bemutatkozott. Noha óriási tehetségnek számított, karrierjét több sérülés is nehezítette, s a Barca az elmúlt két kiírásban a kölcsönadása mellett döntött.

A Vissel Kobénak három klasszis futballistája is van: a német Lukas Podolski és a spanyol Andrés Iniesta, valamint David Villa. Utóbbi kettőt jól ismerheti Samper, Iniesta és Villa ugyanis egyaránt csapattársa volt annak idején a Barcelonánál.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
14 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55