Topligák: az NB I-es gólok 44 százalékát „légiós” jegyzi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.08. 14:19
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legfrissebb tanulmányában azt nézte meg, hogy az európai bajnokságokban hány találatot szerez olyan „külföldi”, aki nem az adott országban kezdte el a pályafutását.

A CIES 27 európai ligát vizsgált meg, a végeredményből az derül ki, hogy a ciprusi élvonal vezet: a bajnokság góljait több mint 85 százalékban „légiósok” szerezték – például az AEK Larnaca minden egyes találata olyan labdarúgó nevéhez fűződik, akinek másik országban indult el a pályafutása. A szervezet a kutatásnál a 2018 júliusa és 2019 áprilisa közti időszakot nézte meg.

Ebből az derül ki, hogy az öt topliga (angol, francia, német, olasz, spanyol) közül a Premier League-ben a legmagasabb a fent említett szám: az angol élvonal góljainak majdnem 70 százalékát más országbeli játékos jegyezte.

A La Ligában az FC Barcelona az első, a gránátvörös-kékek színeiben 91 százalékban nem spanyolok voltak eredményesek.

Ami Magyarországot illeti, az NB I a 16. helyen áll az összevetésben, bajnokságunkban a Budapest Honvédhoz köthető a legtöbb „légiós gól”: a piros-feketék találatainak 83.9 százalékát nem magyar futballista szerezte. Az utolsó helyen nem meglepő módon a légiósokat nem foglalkoztató Paks áll.

„Külföldi” gólok (Forrás: football-observatory.com)
„Külföldi” gólok (Forrás: football-observatory.com)
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
19 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17