Litvánia: sorozatban negyedik meccsén nyert a Honvéd El-ellenfele

Vágólapra másolva!
2019.06.29. 19:49
A Zalgiris Vilnius 2–0-ra legyőzte a Panevezyst a litván élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, ezzel sorozatban negyedik győzelmét könyvelhette el.

Mivel az éllovas Suduva is sikert aratott, a Zalgiris maradt a második helyen a bajnokságban.

A litván együttes a Budapest Honvéddal csap össze július 11-én, majd 18-án, az Európa-liga selejtezőjének első körében. A párharc első mérkőzését, mint beszámoltunk róla, a szokástól eltérően az új Illovszky-stadionban játssza a kispesti klub, mivel a Maccabi Európai Játékok miatt nem tudja használni a Hidegkuti Nándor Stadiont.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉSEK (július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)

Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky-stadion

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
4 órája

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:12

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2025.09.09. 19:59

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42
Ezek is érdekelhetik