Románia: a Kisvárdára tartó Miriutát a fegyelmi bizottság elé citálnák

B. M., V. GY.B. M., V. GY.
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 08:09
null
Tömegjelenetek a Hermannstadt–Dunarea Calarasi meccsen (Fotó: sport.ro)
Korábbi játékosa, Steliano Filip a fegyelmi bizottság elé citálná a jelenleg az FC Hermannstadtot irányító, de Kisvárdára tartó Miriuta Lászlót a vasárnapi balhé miatt.

Vélhetően nem befolyásolják Miriuta László további karrierjét a vasárnap történtek. A jelenleg még a román Hermannstadtnál dolgozó szakember megerősítette, mindenben megegyezett Révész Attilával, a Kisvárda sportigazgatójával, s amint véget ér a román élvonal osztályozója, bejelentik érkezését a kispadra. A leendő vezetőedző elfogadta a felkínált feltételeket, mert mindenképpen Magyarországon kíván dolgozni. A sportigazgató már intézi az erősítésekkel kapcsolatos ügyeket, ő pedig egyedül érkezik új csapatához.

Igaz, addig történhetnek meglepő események Romániában. Merthogy Miriuta fegyelmi bizottság elé citálását követeli egykori játékosa és vasárnapi ellenfele, Steliano Filip.

A Dunarea Calarasi balhátvédje a Hermannstadt ellen az utolsó pillanatban elveszített (2–1) találkozó hajrájában kirobbant tömegverekedésben kapott egyet a hátára a nagyszebeni csapat edzőjétől, akivel másfél éve még együtt dolgoztak a Dinamónál.

A meccs összefoglalója, a balhé 1:43-tól

A balhét a szebeni csapat lecserélt csatára, Stefan Blanaru robbantotta ki, amikor levonszolta a pályáról Daniel Benzart, a Dunarea földön fekvő, ápolást kérő játékosát. A 90. percben, 1–1-es állásnál a kispadok előtt történt az eset, és pillanatok alatt Rejtő-regényekbe illő tömegverekedésbe torkollott, amelyben a két csapat szinte minden játékosa és vezetője belekeveredett.

„Nem hiszem el, hogy a volt edzőm ilyet tett velem. Szemből biztosan nem tudott volna megütni” – állítja Filip, hozzátéve, hogy ő csak a csapattársát bántalmazó szebeni játékost akarta megfékezni.

A korábbi magyar válogatott labdarúgó nem kommentálta az esetet, a mérkőzés után csakis csapata küzdőszellemét dicsérte, mondván, ilyen kiváló jellemű játékosokkal korábban csak a kolozsvári CFR-nél dolgozott együtt.

Az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában aratott győzelemmel a nagyszebeni csapat elkerülte a közvetlen kiesést a Liga 1-ből, de osztályozót kell játszania a másodosztály harmadik helyén végző kolozsvári Universitatea ellen. Hétfőn a román szövetség bukaresti székházában az osztályozó mérkőzéseinek sorrendjét is kisorsolták: a párharc első meccsét vasárnap rendezik meg a Cluj Arénában, a visszavágót június 12-én Nagyszebenben.

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Jól sikerült Pinezits Máté élvonalbeli debütálása, az MTK győzött Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 16:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Francia szűrővel pótolta megsérülő játékosát a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 20:39
Ezek is érdekelhetik