Labdarúgás: balhé a pályán, rasszizmussal vádol az Arsenal-tehetség

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 09:14
null
Jordi Osei-Tutu szerint rasszista jelzővel illették (Fotó: AFP)
Nagy perpatvar volt a keddi St. Gallen–Bochum felkészülési mérkőzésen (3–0), miután a vendégek fiatalja nekiment egy hazai játékosnak.

 

A balhé oka az volt, hogy Jordi Osei-Tutu, a Bochum Arsenaltól kölcsönvett védője a találkozó 41. percében váratlanul megtalálta Szliman Ksukot, a St. Gallen 25 éves tunéziai válogatott játékosát, elmondása szerint ugyanis Ksuk azt mondta neki, „fekete p...a”.

A 20 éves angol és ghánai állampolgársággal is rendelkező futballista heves szóváltás után lesétált a pályáról, igaz, hamarosan visszatért.



A mérkőzést követően a Bochum a Twitter-oldalán reagált: a gárda mélyen elítéli a rasszizmust, s mindenben támogatja Osei-Tutut, kiáll érte, míg a St. Gallen a közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a csapatnál elbeszélgettek Ksukkal, a diskurzus után pedig úgy vélik, hogy a játékos nem illette a korábban említett jelzőkkel ellenfelét – a svájci klub hozzátette, természetesen elítéli a rasszizmust, és ha bebizonyosodott volna Ksuk bűnössége, rögtön megtették volna a szükséges lépéseket.

A két klub mellett az Arsenal is közleményt adott ki az esetről: az angolok osztják a Bochum nézetét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ilyesmi megtörténhet a pályán, s kiállnak Osei-Tutu mellett.


Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
2025.09.13. 18:45

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
2025.09.13. 15:29

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54

A Grasshoppershez igazolt az Újpest korábbi középső védője

Minden más foci
2025.09.05. 20:05

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33
Ezek is érdekelhetik