Zenit: szurkolói tüntetés – továbbadják a Barcától érkező szélsőt?

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 09:12
null
Még csak most érkezett Oroszországba Malcom, de lehet, hogy nem is marad sokáig… (Fotó: AFP)
Rájár a rúd mostanában Malcomra, az FC Barcelonától az orosz Zenithez átigazoló játékosra. A brazil futballista a kevés játéklehetőség miatt nemrég távozott a katalánoktól, most bemutatkozott új csapatában, ám nem egészen úgy sült el a debütálás, ahogyan azt remélte.

 

Malcom az FK Krasznodar elleni, 1–1-re végződő mérkőzésen lépett pályára először a szentpétervári csapatban (csereként állt be a 72. percben), ám a szurkolók egy része nem örült a szerződtetésének, és a lelátón kifeszített egy feliratot, amelyen burkoltan a brazil játékos érkezését ellenző véleményt fogalmaztak meg.

„Köszönjük a vezetőségnek, hogy tartja magát a tradíciókhoz” – ez állt a molinón.

És hogy mi ez a tradíció? Az, hogy a szurkolók nem szeretnék, hogy a klub színes bőrű játékosokat alkalmazzon. Ezt a Landskrona nevű szurkolói csoport korábban egy interneten közzétett nyilatkozatban fogalmazta meg, ahol a rajongók kiemelik: nem rasszizmus áll a háttérben, semmi ilyesmiről nincs szó, csupán a hagyományok miatt nem szeretnének színes bőrű futballistát látni a csapatnál.

„Hadd legyünk azok, akik vagyunk” – olvasható a közleményben.

A sport.ru értesülései szerint az is előfordulhat – ha nem javul a helyzet –, hogy anéhány nappal ezelőttszerződtetett Malcomot már januárban eladják.

Az indulatok megfékezésére a klub hivatalos Twitter-oldalán közzétett egy videót, melyen a brazil becserélésének pillanatai láthatók. Éljenzés és füttyszó is hallható… A Zenit odaírta a videóhoz: „Nézd meg magad, ne másokon keresztül tájékozódj.”

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Malcom mellett további két színes bőrű játékos, Wilmar Barrios és Douglas Santos is pályára lépett a mérkőzésen (utóbbi öngóljával szerzett vezetést az FK Krasznodar).

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51
Ezek is érdekelhetik