Galatasaray: fél év után kölcsönadták az Újpest korábbi támadóját

T. I.T. I.
2019.09.02. 12:34
null
Mbaye Diagne Belgiumban folytatja (Fotó: Twitter)
Az FC Bruges az idény végéig szerződtette Mbaye Diagne-t, akire opciós jogot is szerzett a Galatasaraytól – minderről a belga klub hivatalos Twitter-csatornája számolt be.

A 27 esztendős Mbaye Diagne az előző idényben 29 bajnokin 30 gólt szerzett a török élvonalban, ezzel a liga gólkirálya lett. Találatai közül húszat a Kasimpasa, tízet az őt januárban szerződtető Galatasaray színeiben lőtt.

Diagne esetleges távozása már az idény végén szóba került Törökországban, amikor erről kérdezték, nem kertelt. A szenegáli támadó – aki korábban az Újpestben is megfordult – az Afrikai Nemzetek Kupája sorsolását követően jelentette ki, hogy anyagi szempontok alapján választja meg következő csapatát, ha távozik az isztambuli együttesből. A 27 esztendős támadó szerint családjára is gondolnia kell, mivel nem szeretné, ha nélkülöznének.

„Ha mennem kell, oda megyek, ahol a legtöbb pénzt kereshetem” – mondta az exújpesti.

Az FC Bruges-nek a hírek szerint 8-9 millió euróért cserébe opciós joga is lesz a támadó megvásárlására.

Diagne a Juventus tartalékcsapatától került Újpestre 2015-ben, 14 bajnokin 11 gólt szerzett a lila-fehéreknél. A legemlékezetesebbet alighanem 2015 decemberében, amikor a Groupama Arénában az ő fejesével győzte le csapata a városi rivális FTC-t. A Ferencváros ezen a találkozón szenvedett először vereséget új otthonában NB I-es mérkőzésen.


Legfrissebb hírek

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Női kosár: Juhász Dorkáék ezüstérmesek a török bajnokságban

Kosárlabda
2026.04.04. 17:35

Visszavonul a Liverpool BL-győztes kapusa

Minden más foci
2026.04.02. 13:10

Juhász Dorkáék bejutottak a török kosárdöntőbe

Kosárlabda
2026.03.26. 17:23

Sallaiék és Vargáék vezetik a bajnokságot, de a lengyel és az osztrák aranycsatának is lehet magyar résztvevője

Légiósok
2026.03.24. 13:46

Nebojsa Vignjevics: A második félidő elején nem lehetett ráismerni a csapatomra

Labdarúgó NB I
2026.03.22. 07:15

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 16:40
Ezek is érdekelhetik