Ligue 1: megszakított meccsek, vihart kavart a szövetségi elnök

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 14:26
null
A PSG-szurkolók transzparense szerint valójában „ultrafóbiáról” van szó (Fotó: AFP)
Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke arra kérte a francia játékvezetőket, hogy a következő fordulótól ne szakítsák félbe a bajnoki mérkőzéseket a szurkolók homofób megnyilvánulásai miatt. Javaslata nem mindenkinek tetszik.

 

A 2019–2020-as francia labdarúgóidény eddigi fordulóiban több első és második ligás mérkőzést félbeszakítottak hosszabb-rövidebb időre a játékvezetők homofób töltetű rigmusok kántálása, molinók nézőtéri kifeszítése miatt.

A háttérről tudni érdemes, hogy a tavaly hivatalba lépő francia sportminiszter, Roxana Maracineanu kezdeményezésére a francia profi liga hadjáratot indított a homofób megnyilvánulások ellen, lehetőséget teremtve a játékvezetőknek a játék megállítására.

A ligával és a szövetséggel hagyományosan konfliktusos viszonyban lévő, magukat a szabad véleménynyilvánításban sokadszor is korlátozva érző szurkolói csoportoknak több sem kellett: a homofób megnyilvánulásokat eszközként használva sorozatosan kényszerítették ki a mérkőzések megszakítását. (A történet eme szálának részleteiben a francia focival és popkultúrával foglalkozó Omlett du Fromage segítségével merülhetnek el.)

Ez az, ami a szövetség elnökét közbelépésére késztette:

„Nem szakítanék félbe mérkőzéseket, ellene vagyok ennek a gyakorlatnak, és remélem, a játékvezetők megfogadják a tanácsaimat” – fogalmazott Noël Le Graët kedden a Franceinfónak, azzal érvelve, hogy a hétről hétre ismétlődő játékmegszakítások nem oldják meg a problémát, viszont rontják a mérkőzésnézés élményét, továbbá rombolják a futballról kialakult hagyományos képet, azt a látszatot keltve, hogy a közeg eredendően homofób.

„Nagyon erős kijelentés, hogy a labdarúgás világa homofób. Számomra ez elfogadhatatlan. Fellépünk és a jövőben is fel fogunk lépni a homofób megnyilvánulások ellen, dolgozunk azon, hogy eltűnjenek a stadionokból, de a játékmegszakításra nemet mondok.”

Noël Le Graët, a szövetség elnöke (Fotó: AFP)
Noël Le Graët, a szövetség elnöke (Fotó: AFP)

 

Hozzátette ugyanakkor, hogy rasszista nézőtéri megnyilvánulások esetén szerinte is meg kell szakítani a játékot. E kijelentése újabb vihart kavart, a homofóbia ellen harcoló több civil szervezet a szavai visszavonására és lemondásra szólította fel az elnököt.

Megszólalt Olivier Rouyer is, az egyetlen francia labdarúgó, aki nyíltan vállalta homoszexualitását.

„Botrányos, hogy különbséget tesz homofóbia és rasszizmus között. A két ragály egy tőről fakad – mondta a hetvenes-nyolcvanas évek 17-szeres válogatott labdarúgója. – Szörnyű ezt hallani, néha úgy érzem, mintha prehistorikus időkben élnénk. Azzal érvel, hogy a futball nem homofób, de hát nem is állította senki, hogy az. Mindenki egyetért abban, hogy a homofób megnyilvánulások bizonyos szurkolói csoportokra jellemzők. Az elnök szerintem semmit sem ért a problémából.”

Alighanem folytatása következik.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39
Ezek is érdekelhetik