Szlovákia: 2020-tól bevezethetik a videobírót az élvonalban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.05. 14:53
Harmadához érkezett a szlovák Fortuna Liga új idényének alapszakasza, a Ligás Klubok Uniójának vezetői értékelték az elmúlt időszakot, melynek során több újdonságról, például a VAR bevezetéséről is szó esett – írja a sportolunk.sk.

„Jelenleg zajlik a közbeszerzés a szimulátorok megvásárlására, amelyeket majd a szenci edzőközpontban helyeznek el. Rajtuk lesznek iskolázva a játékvezetők és a VAR rendszer kezelői. Célunk, hogy a 2020–2021-es idényben elindítsuk a VAR-rendszert a televíziós mérkőzéseken. Viszont nem szeretnénk harcolni az idővel, a VAR újdonság, és látjuk, hogy a fejlett országokban is még gyerekproblémái vannak. Ezért nagy figyelmet szentelünk a felkészülésre, hogy biztosak legyünk benne, a rendszer minőségesen fog működni” – mondták az LKU részéről. „Jelenleg zajlik a közbeszerzés a szimulátorok megvásárlására, amelyeket majd a szenci edzőközpontban helyeznek el. Rajtuk lesznek iskolázva a játékvezetők és a VAR rendszer kezelői. Célunk, hogy a 2020–2021-es idényben elindítsuk a VAR-rendszert a televíziós mérkőzéseken. Viszont nem szeretnénk harcolni az idővel, a VAR újdonság, és látjuk, hogy a fejlett országokban is még gyerekproblémái vannak. Ezért nagy figyelmet szentelünk a felkészülésre, hogy biztosak legyünk benne, a rendszer minőségesen fog működni” – mondták az LKU részéről.

Mint megírtuk, hamarosan az NB I-ben is bevezetik a videóbírót.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Európa-liga: szlovén előny az elődöntőben

Röplabda
14 órája

A VAR kiugrott kávézni – kiakadt a ghánaiak kapitánya az angolok elleni meccs után

Foci vb 2026
2026.06.24. 12:11

Debütált az új szabály a vb-n – először használták sárga lap visszavonására a VAR-t

Foci vb 2026
2026.06.13. 12:10

Győzelemmel debütált a szlovák válogatott Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.06.01. 20:16

Ismét Vladimír Weiss lesz a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.05.12. 15:51

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
2026.04.27. 17:25

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

Jégkorong-vb: újabb szlovák siker, ezúttal a norvégok ellen

Jégkorong
2026.04.17. 22:54
Ezek is érdekelhetik